Nem tudnak olvasni?

Itt a péntek és egy újabb levél. Osztályvezetőként tevékenykedő olvasónk megpályázott egy magasabb pozíciót a konkurens hipermarketben, de mivel önéletrajzát "elfelejtették" elolvasni, árufeltöltőnek akarták szerződtetni.

Üdv Mindenkinek!

 

Ez egy megtörtént eset volt, velem történt meg. A mai napig mosolygok rajta ha eszembe jut.

 

Egy hipermarketben dolgozom mint osztályvezető. Konkrétan egy pékséget vezetek. Eléggé rázós munka, nyomnak felülről, b@szogatnak alulról az embereim a fizetésemelés végett, szóval nem a legjobb pozíció.

 

Próbaképpen jelentkeztem egy másik hipermarketbe, ugyanolyan pozícióra vagy egy lépcsőfokkal magasabbra.

 

El is küldtem az önéletrajzomat a megfelelő helyre. Legalábbis azt hittem. A küldést követő héten csörög a telefonom, egy értekezlet közepén. Természetesen értekezletről ki, felvettem. Egy hang szólt bele, hogy az önéletrajzom alapján meghallgatnának személyesen is, mert ideális jelentkező vagyok egy bizonyos pozícióra. Időpontot megbeszéltük, 2x is rögzítettük, hogy ekkor ott leszek.

 

Elkövetkezett a „nagy” nap. Percre pontosan érkeztem a megadott helyre. 5 perc várakozás után odajött, hozzám egy Úr, hogy ő fogja a felvételi beszélgetést velem megejteni. Beültünk egy irodába, ahol egyből elém tett egy papírt, hogy amit ott látok és hallok az 15 pecsétes titok és ezt alá kell írni, másképpen nem mehetünk tovább. Aláírtam és kértem belőle egy példányt. Húzta az orrát, hogy nem szoktak kérni belőle és messze van a fénymásoló is…A lényeg, hogy sikerült kapnom belőle egy példányt.  Leült velem szembe. Az asztalon volt az önéletrajzom, olyan távolságban, hogy el tudtam olvasni mindent róla. Ismétlem, hogy egy másik multiban dolgozom osztályvezetőként.

 

Így kezdte: „ Egy árufeltöltői állásra felvételiztetem most.”

 

Elmosolyodtam. Megkérdeztem Tőle, hogy tudja, hogy dolgozom? Idegesen elkezdte volna olvasni a CV-t maga előtt. Átnyúltam és elhúztam tőle. Ismét megkérdeztem, hogy tudja, hogy hol és milyen beosztásban dolgozom-e? Azt mondta, hogy Ő csak ma kapta meg reggel 9-kor az önéletrajzomat. Ez délután 2-kor volt. Erre én elmondtam, hogy hol dolgozom és milyen beosztásban. Hozzátettem, hogy nagyon sok felvételi beszélgetésen vagyok túl. Ráadásul azon az oldalon ültem, ahol most Ő. De amikor én leülök beszélgetni valakivel, akinek esetleg munkát ajánlok, azt az önéletrajza alapján már egy bizonyos fokig megismertem. Tehát veszem a fáradságot és elolvasom, sőt jegyzetelek is abból az önéletrajzból, amit az illető beküldött. Ezután visszaadtam az önéletrajzomat és elköszöntem Tőle. Elég bután nézett utánam.

 

Számomra a tanulság: Nem mindig fáradoznak azon az asztal túloldalán ülők, hogy egy elég részletes CV-t elolvassanak. Ennél a multinál különösen nem.

 

Üdvözletem mindenkinek

 

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni!

Hirdessen nálunk a lehető legolcsóbban! A részletekről érdeklődjön emailben!

 Nyeremény: