Bántalmazták és bezárták a konyhába

Máris itt a csütörtök, holnap pedig végre péntek és lehet pihenni. Én a magam részéről már nagyon várom a hétvégét, feltételezem Ti is így vagytok ezzel.
 
Ma Gyula nevű kedves Olvasónk levelét tesszük közkincsé, akinek fiát érte súlyos diszkrimináció egy bútorgyártó cégnél. Levontak a fizetéséből, másnapossággal vádolták, majd bezárták a konyhába és fogva tartották...
 
Ugy gondoltam leirok én is egy esetet.  
 
A fiam elhelyezkedett egy butorgyártó cégnél 2007 aug 27-én. szóban megeggyezett a tulajjal havi 55e forintban. Hivatalosan nov 11-től jelentette be megjegyzem kollektiv szerződést nem irt. Ekkor jött a pofff !!! bármi töréskár vagy késés a munkából, vagy telefonáltál munka közbe akkor 5-20 ezer forint levonás járt.
 
Túlóra elrendelését előző nap közölte de ezt is csak szóban ( munka törv. könyv. tulóra elrendelése előtte 24 ó és irásban ha jól tudom ! ) másnap fiam (  szombat ) nem ment be túlórázni.  Ezért a tulaj a fizetéséből le akart vonni 10 ezer forintot. A  fiam ezrért  fizetéskor nem vette fel a havi fizetését, mert ráirt a 10 ezer ft. levonást. 
 
Következő napon behivatták az irodába, hogy irjon alá egy jegyzőkönyvet amiben megindokolja a levonást a munkáltató. Ebben az volt leirva, hogy fiam ama bizonyos szombati nap azért nem ment be mert másnapos volt!  A fiam ezt nem ismerte el ezért a munkáltató bántalmazta a fiam és bezárta a konyhába, még két dolgozót állitott oda őrnek az ajtó elé.
 
Engem hivott telefonon én értesitettem a rendörséget. Mire a rendőrök és én odaértem addigra fiam kiengedték. A rendőrök bementek a céghez addigra Szegfű ur a tulaj lelépett, tanukat nem találtak nem tudtak mit csinálni !!!!!  Rögtön megjegyezték megint egy 10 ezres eset ???
 
Ezek szerint nem a fiu volt az első és utolsó !!!  Mondanom sem kell rögtön a Munkaügyi Birósághoz fordultunk.  A tárgyalásokon derült ki nem is Szegfü ur a cég tulajdonosa hanem a neje aki  a tárgyaláson csak hebegett-habogott az üggyel kapcsolatban. A tárgyalás több mint egy éve tart de 2008 novemberében megszületett az első foku itélet a  fiam javára, de felebbezett  Szegfű ur igy a mai napig nem született még itélet.                           
 
Csak azért irtam le ezt  mivel  a mai világban megtörténhet ilyen incidens egy munkás emberrel, ennyire ki vagyunk szolgáltatva a  vállalkozoknak ? ( Tisztelet a kivételnek. )  Másik dolog, miért kell ennyit várni az igazságszolgáltatásra mikor minden bizonyiték ellene szól !   Ez csak egy röviditett leirás mert az egész ügy nem fért volna ide.
 
KÖSZI
 

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.comcímre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni!

Hirdessen nálunk a lehető legolcsóbban! A részletekről érdeklődjön emailben!