Újabb  álláskereséssel kapcsolatos levél érkezett hozzánk, amelyet most Ti is elolvashattok. A történet ugyan nem egyedi, de ahogy kedves levélírónk is megjegyezte, felettébb bosszantó!

Kedves Despota!

 

Eddig csak olvasgattam a blogodat, most jött el az idő, hogy írjak is. Tulajdonképpen a történetem nem túl extrém, biztos vagyok benne, hogy mindennapi (itt is látom, hogy sokakkal megtörténik), de számomra akkor is roppant bosszantó! Bele is vágok!

 

Friss a sztori.

 

Február 2.-án állásinterjúra mentem a helyi idősek otthonába. Titkárnőt kerestek. A feltételek: érettségi, számítógépes ismeretek. Hurrá, végre valami, amihez elég az én végzettségem, tekintvén, hogy annak idején elég hülye voltam, nem tanultam tovább. (Készülök pótolni. :) ) Az interjú elején az igazgató Úr kifáradt a folyosóra, személyesen invitált az irodába. Ott volt egy Hölgy is, aki széles mosollyal az arcán, a nevemen szólítva fogadott. Ez igen! 

 

Megvolt a bemutatkozás, foglaljak helyet. Innentől kezdve felpörögtek az események. A Hölgy ugyanis elkezdte mondani, hogy milyen intézmény az övék, mi lenne a feladat, stb. Ez még nem fura. De az már igen, hogy kb. 10 percig voltam bent, és nem hagytak szóhoz jutni! Ergo nem érdekelte őket, hogy mit tudok, milyen tapasztalataim vannak, meg úgy általában semmi. Ekkor már tudtam, hogy esélytelen vagyok, mert ha ők valóban munkaerőt kerestek volna, akkor nyilván érdekelte volna őket az, hogy milyen vagyok. Ezzel szemben úgy jöttem ki onnan, hogy tök hülyén éreztem magam, mert egy másodpercet nem hagytak arra, hogy „kibontakozzak", csak bólogattam, mint egy bólogató jános. Egyszerűen nem hagytak semmit lereagálni! 

 

Eldarálták a dolgokat, aztán megköszönték, hogy megjelentem, és közölték, hogy a hét második felében értesítenek. Hazajöttem, és még egyszer megnéztem a hirdetést. Ekkor döbbentem rá, hogy mekkora hülye vagyok! Kezdésnek február 4.-e volt írva. A hét második fele (amikorra az értesítést ígérték) ötödike, hatodika. De ha a szerdát is a hét második felének vesszük, akkor az meg negyedike, tehát amikor én még az értesítést vártam, a szerencsés kiválasztott már dolgozott. Na bumm…

 

Természetesen semmiféle értesítést nem kaptam. Ami azért elég fura annak tükrében, hogy a Hölgy mondta az interjún, hogy ezen a munkahelyen milyen empatikus emberek dolgoznak, mert ez kell ide, hiszen idős emberek vannak, stb… Ennyit az empátiáról.

 

Engem nem az bánt, hogy nem vettek fel (természetesen jó lett volna, hiszen az itthon ülésnél minden jobb), de az, hogy nem tiszteltek meg annyival, hogy legalább egy levelet küldjenek, hogy „köszönjük, de…"?! Nagyon csalódott voltam, mert én felkészültem, utánanéztem mindennek, elmentem fodrászhoz, időben megjelentem, nagyon udvarias voltam, stb… Elvártam volna legalább egy levelet. De úgy látszik, az empátia idáig már nem terjed náluk…

 

Tudom, hogy mindennapos az eset. De akkor is… Rosszul esik!

 

Üdv!

Terenyei