Az álláskereső nők nincsenek könnyű helyzetben, pláne akkor, ha kiskorú gyermeket nevelnek.

Számtalan posztot lehetne írni a nők hátrányos helyzetéről a munkakeresés és a munka terén. De én csak a saját példámat szeretném elmesélni, mert felháborítónak tartom, hogy a cégek ennyire megkülönböztető módon álljanak a gyereket nevelő anyákhoz.

Mielőtt családot alapítottunk volna a párommal, közel tíz évig dolgoztam egy pénzügyi befektető cégnél. Haladtam felfelé a ranglétrán és a sikeres karrieremet csak az árnyékolta be, hogy pontosan tudtam, hogy a velem egy pozícióban dolgozó férfikollégák 10-20 %-kal több fizetést kapnak, mint én. Persze a bónusz az csak a teljesítménytől függött, így aztán nagyon sok pénzt kerestem.

Amikor megismertem Marcit, akkor pontosan tudtam, hogy hamarosan összeházasodunk, és nekem is el kell gondolkoznom azon, hogy hogyan tovább. Pár évig halogattam a döntést, megpróbáltunk közösen anyagilag és szellemileg felkészülni a gyerekekre. Az az igazság, hogy lassan hozzászoktunk ahhoz, hogy én is jól keresek, és a szülési szabadság alatt kapott pénz, illetve a gyes még a lakáshitelünkre sem lett volna elég. Végül azonban belevágtunk.

Ez persze nem kevés stresszel járt. Az első pár hónapban titkoltam a terhességem, mert nem tudtam, hogy a cégnél hogyan fognak reagálni az állapotomra. Sajnos már volt egy-két rossz tapasztalatom. Volt egy kolléganőm, aki lelkiismeretesen elmondta, hogy babát vár, majd „véletlenül” pár hónap múlva egy apró hiba miatt kirúgták. Természetesen nem a terhessége volt a hivatalos ok, hanem a hibája, - de mindenki tudta, hogy minél előbb meg akartak szabadulni a nem kívánatos családanyától. Én bíztam benne, hogy velem nem ez történik.

Nagyon boldogok voltunk Marcival, hogy megszületett a kislányunk. De a szülés után mindenről le kellett mondanunk,így amikor Lilla egyéves lett, úgy döntöttünk, hogy visszamegyek dolgozni. Be is mentem az előző munkahelyemre, hogy vegyenek vissza, de ők azt mondták, hogy ezt nem tudják megtenni. Nagyon megalázó volt, amikor a fiatal férfikollégák röhögve megjegyezték, hogy hogy fogok én a tőzsdeindexekre koncentrálni, amikor Lilla pelenkáira gondolok folyton. De az igazi tortúra csak ezután kezdődött, mert ugye el kellett kezdtem máshol munkát keresni. A legtöbb helyről még válaszra sem méltattak, amikor beadtam az önéletrajzomat, hiába volt tízéves gyakorlatom. Az egyik legnagyobb brókerirodába be is hívtak egy elbeszélgetésre, de a felvételiztető teljesen kiakadt, amikor megmondtam neki, hogy van egy egyéves kislányom.

Azóta sem találtam befektetői állást, pedig legalább 100 helyre beadtam a kérelmem. Jelenleg angolórákat tartok egy iskolában, és cikkeket fordítok egy gazdasági magazinnak. Továbbra is szűkösen élünk, mert a korábbi fizetésem ennek többszöröse volt. A kislányunk nagyon édes, de néha elkeseredve gondolok arra, hogy miért ilyenek a cégek, hogy diszkriminálják az anyákat. Továbbra is keresem a lehetőségeket, de már nem bízom abban, hogy valaha is vissza tudok menni a szakmába dolgozni! De lehet, hogy ilyen hozzáállás mellett már nem is akarok.