Szociális munkás olvasónk mesél szociális érzékenységgel nem rendelkező munkatársairól.

Tisztelt Munkahelyi Terror blog!

Kb. 4 éve dolgozom szociális munkásként egy szociális központnál, amelyről mindenkinek a humánum, tolerancia és segítőkészség jut eszébe. Ezeket a tévhiteket szeretném most eloszlatni, és valószínűleg már az is segít, ha mindezt leírhatom.

Munkakezdésemkor a központ vezetője és kollégái biztosítottak arról, hogy bármilyen kérdésben szívesen állnak rendelkezésemre (pályakezdőként egy kis településre helyeztek ki Mo. északnyugati részén). Azonban az első ilyen alkalommal gúnyos megjegyzésekkel és az új gúnynevemmel is szembesülhettem a vonal túlsó végén. Mondanom sem kell, igen meglepődtem, sőt! Eleinte nem tudtam "hová tenni" a dolgot, morfondíroztam, vajon mit ronthattam el már pár hét után... - leszögezném, nem vagyok hülye vagy értetlen, ez egészen biztos - , majd annyiban hagytam a dolgot.
Később szakmai szempontból többször is megkérdőjelezték a döntésem (2-3 frusztrált kolléganőről van szó, illetve egyikük főnök, a másik 2 lelkes sggnyaló), és hozzátenném, utólag az én igazam bizonyosodott be rendszerint., amit persze eszük ágában sem volt elismerni. Ez eléggé női szakma egyébként, és talán férfiként is nehezebben fogadtak el.
Ezek után még pár rosszindulatú akció, és mostanra forog a gyomrom az egésztől, lassan az egész szakmától is!

Igyekeztem megfeleni, kerestem magamban a hibát, majd próbáltam mindenféle viselkedés módozatot is, de nem jártam sikerrel. Az összes konstruktív ötletem elvetették, majd sajátjukként a kalapból újra előhúzták, de ez már csak apróság... Közben utánajártam, az összes, területen dolgozó kollégával ilyen affektáló, rosszindulatú hangot ütnek meg, a szabadságon töltött napjainkat ellenőrzik, és a közösségi oldalakon is nyomon követik, mikor "nézünk be". A jobb külsejű kolléganőket egyenesen célozzák a szemétségekkel.
A pont az i-re kb. 2 hete történt. Közöltem, belevágok a második diplomámba (mondanom sem kell, teljesen más irányultság) erre ők: nem engednek el, Illetve, saját szabadságom terhére (sajnos pont nem elég a vizsganapokra+konzultációkra, ami havonta 4munkanap), de még arra sem biztos, hogy elmehetek.

Nos, mostanra igyekszem nem meglepődni már semmin, az azonban igazán elgondolkodtató, hogy pont egy ilyen szakmába engednek be abszolút alkalmatlan embereket, vezetőket.
És most enyhén fogalmaztam.

Nem vágok fel, de a munkabéremre nem vagyok mindenképp rászorulva, amit csinálok azt tényleg azért teszem, hogy segítsek másoknak, mindegy honnan jönnek. Hogy ennek mikéntjét elsajátítsam, arra se szántam volna éveket egyébként. Tudom, több ezren vannak nálam még rosszabb helyzetben,de kösz, hogy leírthattam a saját problémám is.

Üdv. Erik