Levél:Betegállományban volt, mégis kirúgták

Sziasztok



A legjobb barátnőm 2007. márciusa óta harcol egy nagy multival (Wrigley- orbit rágógumi) szembe, aki betegállomány iseje alatt mondott fel neki rendkívüli felmondással.
Hazugság hazugságra épül, amivel vádolták, minden megdőlt. Akkor módosítottak ezeken.

 

Az egyik tanújuk belezavarodott a nem "igazmondásba" és érdekes módon a vallomása technikai okok miatt megsemmisült.....
Kérte az újrakihallgatását, amire első alkalommal nem jelent meg (az ügyvéd magára vállalta,hogy idézi, majd közölte elfelejtette)



A következő tárgyaláson megjelent, de már nem emlékezett a 2007-ben történt dolgokra.
Pl mikor milyen jegyzőkönyv készült, hányat írt alá, stb de arra emlékezett, hogy mi volt rajta....
(első alkalommal nem emlékezett- de erről megsemmisült a hangfelvétel technikai okok miatt)



Most mégis tudta!!!!



Mivel anno ezt a kérdést a barátnőm tanújának is feltették és ő elmondta.
Ez ugyanazon a hangkazettán volt aminek az elején a multi tanúja belezavarodott a válaszaiba és technikai okok miatt megsemmisült, de csak az a rész, ahol ő nyilatkozott.
A kazetta eleje megsemmisült, a vége épségben maradt.....
Érdekes.

 

Most volt 12.17-én az x-dik tárgyálás, ahol megjelent újra ez a tanú, de már semmire nem emlékezett....
Erdekes az is, hogy a barátnőm ügyvédnője sem tett fel keresztkérdéseket, hanem azt mondta a barátnőmnek kérdezzen ő....
Ezt is nagyon érdekesnek találom



Itéletet hírdetett a bíró
- még írott formában nem kapta meg a barátnőm, de vesztett első fokon. A bírósági ktget ill a multi ügyvédjének ktg-t is neki kell kifizetni
kb 400.000ft



Az ítélet szerint nem adta be időben a keresetlevelet (30 nap volt a határidő) kicsúszott az időből.
Ez nem igaz (márc. 19-én vettem át postán ha kiszámolom április18. 24-ik órájáig lehet postára adni.)
Az ügyvédje adta postára. Már kérte tőle a feladóvevény másolatot, de eddig még nem reagált az ügyvéd.



15 nap van arra, hogy másodfokra menjen az ügy.



Először az ügyvédnő azt javasolta kérjenek időpont hosszabbítást, mivel a barátnőm rosszul lett és mentő vitte el a bíróságról.
A barátnőm mondta nem, és hogy minél előbb adják be,. 21-én ezt írta az ügyvédje, hogy "azt a jövő hét elején, remélhetőleg hétfőn már meg tudom saccolni." mire lesz kész. 28-a hétfő.
A 15 napos fellebbezési idő 31-én lejár ami tudjuk hogy szilveszter.
Még elötte át akarja nézetni egy másik ügyvéddel, így nem lesz ideje.



A tárgyalás dec. 17-én volt.



Van egy rossz érzésem tényleg a pénz beszél, és bármit meg lehet csinálni????



Az ügyvédje közölte vele, másodfok után ő már nem tudja képviselni talán Brüsszelben?

 

Nem emlékszem mit mondott a barátnőm, de mikor felkereste első alkalommal elmondta,hogy első, másodfok, majd utánna mehetnek Brüsszelbe.



Most meg mégsem

<div style="background-color: none transparent;"><a href="http://www.rsspump.com/?web_widget/rss_widget/twitter_widget" title="web widget">Twitter Widget</a></div>