Sziasztok!

Fél évvel ezelőtt kénytelen voltam munkahelyet változtatni, ugyanis a válság miatt megszűnt a cég, ahol dolgoztam. Szerencsére hamar sikerült talpra állnom, és pár hetes keresgélés után sikerült elhelyezkednem egy cégnél.

 

A munka elég nehéz volt, napi 10-12 órát is kellett dolgozni (papíron persze kevesebbet), de ehhez hozzá voltam szokva, nem jelentett problémát. úNem gy a munkatársak viselkedése.

 

A legtöbbször csak levegőnek néztek, ha kérdeztem tőlük valamit, nem válaszoltak, még a köszönésemet sem fogadták. Hiába kértem őket, hogy beszéljük meg ezt a lehetetlen helyzetet, egyáltalán nem voltak rá hajlandóak. A hátam mögött jól hallhatóan megjegyzéseket tettek rám, olyanokat mondtak, hogy már úgy sem sokáig leszek itt, ha rajtuk múlik.

Ami ezután történt, az lehet, hogy humoros lesz néhány olvasónak, nekem sajnos cseppet sem volt az. Egyik munkanap végén szokás szerint többen bennmaradtunk túlórázni. Kimentem a mellékhelyiségre arcot mosni, hogy valamennyire helyrerázódjak és tudjak koncentrálni. A mosdó ajtaja csak kulccsal zárható, de csak a takarítóknak van hozzá. Legnagyobb megdöbbenésemre amikor ki akartam jönni, az ajtó zárva volt, kintről pedig harsány röhögés hallatszott.

Kissé erélyesen szóltam nekik, hogy fejezzék be ezt az idióta viccet, de csak röhögtek tovább és olyanokat mondtak, hogy örülhetek, hogy ennyivel megúszom.

Egy idő után mindenki lelépett, persze az ajtót nem nyitották ki. Mázlim volt, hogy a takarítók pár óra múlva megérkeztek és kiengedtek.

Teljesen kikészülve mentem haza és eldöntöttem, hogy másnap beszélek a főnökkel. Be is mentem hozzá és elmeséltem neki a történteket. Sejthetitek mi volt a reakció. Nagy nehezen elnyomta a kitörni készülő röhögést és legnagyobb megrökönyödésemre engem tett felelőssé az egészért. Azt mondta, jobban kellene igyekeznem, hogy beilleszkedjek és ha ennyire nem bírom a strapát, akkor elmehetek, nem kötelező náluk dolgoznom.

Megfogadtam a tanácsát és most ismét munkát keresek...