Ezek a mai fiatalok még dolgozni sem hajlandóak

Sajnos én sem eredményekről , hanem rossz tapasztalatokról tudok beszámolni. Nem tanultam sem jogásznak, sem orvosnak vagy bármi más hűde "álom" szakmát. Egyszerűen elvégeztem az érettségit, azután egy autóvillamossági műszerész szakmát. Jelenleg másodéves vagyok egy egyetemen.


2008-ban helyezkedtem el (középsuli+szakma után) első munkámban állandó éjszakai munkára egy műanyaggyártó cégnél mint gépkezelő. 1 év után messzire kerültem onnan költözés miatt. Utána 5 (!) hónap intenzív munkakeresés következett. Nulla eredménnyel. Hiába tudtam felmutatni, tudom kevés az az 1 év gyakorlat. Hiába a tanulmányok, az iskolában elvégzett 2 éves kötelező szakmai gyakorlat.


Az egyetemet már meg sem említettem egy idő után mert sok helyen erre hivatkozva lettem elutasítva, hogy "nem felelne meg nekem".Végső elkeseredésben jelentkeztem szerződéses katonának. Ott is 1 évet húztam. Hatalmas a benti megkülönböztetés. A lehető legmegalázóbb és időigényesebb munkát végeztem, állandó rettegésben, h melyik nap melyik pszycho parancsnokom fog "szívatni". És tettem mindezt nettó 55-60e Ft-ért hozzáteszem 300 munkaóra (havi) felett!!


Mondhatják sokan, hogy de legalább volt munkám. Idegileg nem lehetett bírni. Utólag rájöttem csak vesztettem az ottani munkával. Most beadom bárhová az életrajzom az első kérdés megkérdezik mivel foglalkoztam a tanulmányaim után. Most vagy kitalálok valami sablondumát, de akkor azt hiszik itthon loptam a napot. Ha előhozakodok a honvédséggel azt hiszik egy "brutális alkoholista állat" vagyok és senki nem alkalmaz. Na de nem is ez az igazán lényeg.


Mindenhol több éves szakmai gyakorlatot kérnek. És hiába jövök nekik az előző munkahelyekkel. Hozzáteszem ahhoz a céghez is pályáztam ahol 5 (!) évig voltam raktáros minden nyáron mint diák. A kisujjamban van az egész. Mégsem kellettem. Katasztrofális a helyzet. Munkaközvetítő oldalakra nem is egyre beregisztráltam, de az arcomra fagyott a mosoly. Mindenhol mérnököket keresnek vagy olyan pozíciókat hirdetnek meg, hogy azt sem tudom eszik vagy isszák. És ami a legjobban fel tud idegelni, hogy még egy válasz emailt sem küldenek vagy egy telefont, h : "Hé te hülye nem kellesz!" Semmit... pofátlanság, kitolás az egész munkakereső rendszer.


Ha nincs ismeretség nincs munka. Megjelenik egy új hirdetés, felhívom, erre közlik Sajnos már pár napja betöltötték. Akkor mi a francért most hirdetik meg mindenhol. Már rég be van töltve az állás amikor nyilvánosságra kerül az üres pozíció.


Teljesen tanácstalan vagyok.. és egyre reménytelenebb. Hát persze, hogy "kinyílik a bicska a zsebemben" ha idegenek beszélgetéséből meg azt hallom az utcán: "ezek a mai fiatalok még dolgozni sem hajlandók"...

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a  munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre küldheted!

 

A Munkahelyi Terror blog támogatója az Ajánlatguru.