Tavaly júniusban diplomáztam. Azóta sajnos folyamatosan álláskereső vagyok. Lassan a depresszió, a kétségbeesés, a reménytelenség és a magatehetetlenség lesz rajtam úrrá.Olyan érzés, mintha nem kellenék senkinek.

 

A barátommal 5 hónapja lakunk együtt. Mindent Ő fizet. Annyira zavar! Utálom magam ez miatt. Meg szégyenlem is magam. Utálok kitartott lenni. Semmit nem tudok besegíteni anyagilag! A szülei (anyós, após jelöltek) minden nap megkérdezik, hogy mikor megyek már dolgozni.

Anyumék terhére is vagyok. Már ciki pénzt kérni tőlük! (Nekik sincs. )Napi 3-4 önéletrajzot elküldök és semmi válasz! Ki lehet számolni, hogy 1, 5 hónap alatt az mennyi szétküldött önéletrajz. Nem csak e-mailben, hanem levélben is elküldöm (biztos ami biztos), ha megadnak posta címet.

Már kétségbeesésemben a plázákat járom, és szórom a nyomtatott önéletrajzokat, hogy legalább egy igényesebb eladói állást találjak ,de csak próbanapra hívnak vissza (ingyen munka!).

Ha lenne valami olyan munka, ami mondjuk nem hoz sok pénzt a családi kasszába, de legalább lefoglal és itthon tudom csinálni, miközben komolyabb állás után kutatok, az nagyon jó lenne.Még a középsuliban szereztem kézműves szakmát. Értek fafaragáshoz, gyöngyfűzéshez, kerámiákhoz, szövéshez stb.

Egy idő után előálltam azzal a barátom elé, hogy gyöngyöt fogok fűzni, amíg nem lesz normális állásom és amivel le tudom magam kötni. A kész ékszereket beviszem anyumhoz az üzletbe, ahol el tudná adni. Erre Ő kiröhögött, majd leszólt, hogy rendes munka után nézzek, ne ilyen baromságokkal töltsem a drága időmet.

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a