Soha nem lesz meg a 40 évem

Én 57 éves nő vagyok. Tavaly nyáron lettem munkanélküli. Nem az én hibámból. A gyógyszertár, ahol dolgoztam, a válság miatt kénytelen volt bezárni. 37,5 év folyamatos munkaviszony után tudtam meg, milyen a munkanélküliség. A szakmám gyógyszertári asszisztens, és hiába egymás hegyén-hátán vannak a patikák, nem kellek. Tudom, miért: mert öreg vagyok.


Viszont a nyugdíjhoz fiatal. A patikák a"gyorstalpalóból" kikerülő fiatal asszisztenseket veszik fel, akiknek sem tapasztalatuk, sem gyakorlatuk sincs.


"Belenyugodtam", hogy én már gyógyszertárban az életben nem fogok dolgozni. Próbálkoztam sok más helyen is: gyógynövénybolt, szociális otthon, könyvesbolt, múzeum, anyaotthon, temetkezési cég, portási állás.


Hirdetéseket adtam fel (a mobilom meg sem csörrent), hirdetésekre válaszoltam, de válasz nem érkezett, pedig még válaszborítokat is mellékeltem. Internetes hirdetésekkel is kísérleteztem. Az újságokban sok helyen lehet találkozni ügynöki munkával. Többek között szükség van hozzá gépkocsira is. Persze nekem nincs. És nem az én stílusom, hogy olyanokkal győzködjem az embereket, amik nekem sem tetszenek és nem hiszek bennük.
Két családos fiam van. Rájuk sem támaszkodhatok, mert éppen a megélhetésükre elég, amit keresnek. A nagyobbik fiamnak ráadásul svájci frankos hitelfelvétele is van.


Közben elvégeztem egy ECDL számítógép kezelői tanfolyamot is, hogy növeljem az esélyemet. Ezzel sem nőtt az "értékem".
Semmi jövedelmem sincs, az idős (82 és 79 éves) szüleim tartanak el a kisnyugdíjukból.


A jelenlegi kormány "kedvezményt" adott a nőknek: 40 éves munkaviszony után bármikor elmehetnek nyugdíjba. Azt szeretném tőlük megkérdezni, mikor lesz meg a 40 évem, ha sehol sem alkalmaznak? Alkalmi- vagy 4 órás munka nem számít bele.
Miskolcon lakom. Köztudott, hogy Borsod megye ezen a téren az utolsó helyen áll.


Ennyi próbálkozás után hogy' legyek optimista?

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre küldheted!