Human resources = humán erőforrás; magyarul: személyzetis. Külön állatfajta; tisztelet a kivételnek.

Eddig megúsztam az állásinterjúkat, nekem a munkahelyemen van hozzájuk szerencsém.

Augusztusban történt, hogy a „humánpolitikai” osztályról el kellett hoznom egy-egy, a kolléganőm és az én adataimat tartalmazó beutalót kötelező orvosi ellenőrzésre. 9 körül a házi vonalon megkérdeztem, mikor mehetek értük. Válasz: fél ötig bármikor. Jó, mondom, amint a munkám elenged, lemegyek érte. 11-kor meg is tettem. Az ügyintéző hosszas keresgélésbe kezdett, több dossziét átnézett, s megállapította, hogy csak egyetlen üres nyomtatvány van. Tanakodott, vajon működik-e a fénymásoló, aztán elindult. Mondtam, jó majd később visszajövök érte.

Visszamentem a helyemre. Bő fél órát dolgoztam, majd ismét telefonáltam, mehetek-e a papírokért. Persze - volt a válasz. Nem hallgattam a kisördögömre, s nem kérdeztem rá: ugye-e már ki is vannak töltve. Naná, hogy akkor fogott hozzá. Nem álltam meg megjegyezni, hogy azt gondoltam, már készen vannak. Láttam a képén, hogy nem tetszik neki, de csak annyit mondott: 1 perc az egész. Úrinő voltam, s nem tettem még egy megjegyzést, hogy reggel 9 óra óta talán meg lehetett volna csinálni. Egy darabig álldogáltam fölötte, aztán megadóan lerogytam az íróasztala melletti székre, s kivártam, míg a gyöngybetűivel elvégzi végre a munkáját.

Készséggel elhiszem, hogy más tennivalója is van, de nekem nem lenne pofám 20 percig sem várakoztatni valakit, aki már kétszer telefonált és másodszor is megjelent személyesen.

Csak negyedórát rabolt el az időmből, de ha 7 másik kollégámmal is ezt teszi (és miért ne tenné, hiszen ilyen a tempója), az már 2 óra kiesés.

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre küldheted!