Nem fagyoskodtam elég ideig

Szép napot kívánok!


Pénteken reggel megpróbáltam munkába menni, de nem sikerült, ezért most ki akarnak rúgni, de egy fegyelmi az minimum garantált, majd hétfőn kiderül. Ahol dolgozok, szerződéses buszjárat viszi a dolgozókat. Azaz csak vinné, ugyanis pont ebből lett problémám péntek hajnalban.

 

Sokszor szokott késni késni a járat, de 25 perc szobrozás után már kezdtem dühös lenni, hiszen borzasztóan hideg volt és nem volt valami kellemes ott szobrozni kint a szakadó hóban. Ennek ellenére még negyed órát vártam, hátha, mert ugyebár ebben az időben nem egyszerű a közlekedés, de nem jött a busz, tehát egészen pontosan 42 perc fagyoskodás után úgy döntöttem, hazamegyek.

 

Amint hazaértem, felhívtam a munkahelyemet és megmondtam, hogy több, mint 40 perc várakozás után hazajöttem és így nem tudok bemenni a munkába. Erre leüvöltötték a fejemet, hogy én mit képzelek magamról és megfenyegettek, hogy ennek nagyon komoly következményei lesznek, mert minimum egy órát kellett volna várnom és örüljek, ha megtarthatom az állásomat.

 

Azt szeretném megkérdezni, hogy ilyen szabály valóban létezik, vagy csak engem akarnak megleckéztetni? Tényleg egy órát kellett volna ott ácsorognom?Sajnos más módon esélyem sem lett volna bejutni a munkahelyre, egy kis községben élek, a busz 4 óránként jár. Előre félek a hétfői naptól.

 

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre küldheted!