Gyomron vágott és megfenyegetett

Tisztelt Munkahelyi Terror!

 

Egy szomorú és számomra igen kellemetlen incidensről szeretnék beszámolni önöknek. Egy nagy multi cég telephelyén dolgoztam az elmúlt két hónapban. Minden rendben volt, nem lehetett panasz a munkámra, kérés nélkül is mindent megcsináltam. Sajnos volt egy személy, aki már a kezdetektől piszkálni kezdett és nem is hagyta ezt abba egészen a kirúgásom napjáig. Ez a férfi az egyik biztonsági őr volt.

 

Eleinte még csak beszólogatott, cikizett, bántó, kellemetlen megjegyzéseket tett rám (gerincbeteg vagyok és fél lábamra enyhén sántítok). Azt gondoltam, ha ráhagyom, nem szólok vissza, akkor majd leszáll rólam. Sajnos nem így lett, a piszkálódása állandóvá vált. Ez igen kellemetlen volt, a munkatársak röhögését is valahogy el kellett viselni, de úgy voltam vele, hogy a pénz az nagyon kell, inkább türtőztetem magamat. Ez sajnos csak addig sikerült, ameddig el nem kezdett a családommal jönni. Egyik műszak végén ugyanis az édesanyám, aki 83 éves bejött hozzánk, mert egy fontos papírt hozott el nekem.

 

Utána őt kezdte szapulni nekem, hogy már a temetőben lenne a helye és hasonló dolgok. Ez volt a pont, ahol elszakadt a cérna. Ekkor jött ki rajtam a korábbi két hónap minden dühe, elküldtem a fenébe, már bocsánat. Azt hittem ezzel pontot teszünk az ügy végére, de nekem ugrott és többször gyomron vágott és megfenyegetett. Ezt sajnos csak két ember látta, de ők is féltik a munkájukat, így nem hogy nem avatkoztak közbe, látványosan félrehúzódtak, mint akik semmit sem vetek észre.


Az eset után jeleztem a főnöknek, hogy mi történt, de nem volt hajlandó az üggyel érdemben foglalkozni. Másnap még ennél is nagyobb meglepetés ért, ugyanis a munkaidő elején behívtak és közölték, azonnali hatállyal megszüntetik a munkaviszonyomat, mert "nekiestem a biztonsági őrnek és verekedést provokáltam. Szóval én jöttem ki rosszul a történetből, pedig megpróbáltam mindent, hogy ne így legyen.

 

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com