Gimnáziumi tanárból takarítónő

Tisztelt Mt!

 


Egy elég szomorú és egyben meglepő (legalábbis számunkra mindenképpen az volt) helyzetről szeretnék beszámolni önöknek és segítséget kérni, ha ez lehetséges. Elég régen olvasom a blogot, de ilyen helyzettel eddig nem találkoztam. A nővérem középiskolai földrajz-informatika tanárnő. Több mint 30 éve tanít egy gimnáziumban, amely egy önkormányzati fenntartású oktatási intézmény. Nővéremnek még másfél éve van hátra nyugdíjig, azonban most problémák adódtak. Kiderült, hogy az önkormányzat leépítéseket tervez, több tanárt is el akarnak bocsájtani. Mindezt azonban nem a hagyományos módon akarják véghezvinni, mert ugyebár akkor elég komoly végkielégítést kellene fizetniük az eltávolított tanároknak.

 

Ezt megoldandó arra jutottak, hogy másik pozíciót ajánlanak fel a tanároknak, az én nővéremnek egész pontosan takarítónői pozíciót kínálták fel. Mindezt harmincévnyi tanítás után, két diplomával. Vérlázító, ha szabad így fogalmaznom és akkor még finom és nőies voltam. Ezt az "ajánlatot" természetien nem fogja elfogadni a nővérem, no, nem azért, mert a takarítás szégyen volna, de azt gondolom ez olyan szinten megalázó és kicsinyes húzás, amely egyszerűen még csak arra sem méltó, hogy az ember akár csak megfontolja.

 

A gond csupán annyi, hogy így a több mint 30 évnyi munkaviszony után egyetlen forint végkielégítés nélkül fogják elküldeni, amire szintén nehéz szalonképes szavakat találni. Nem tudjuk, hogy ebben az esetben mi volna a legjobb megoldás. Az nyilván nem, hogy vállalja csak el a takarítást, húzzon le másfél évet, tűrjön, hunyászkodjon meg és várja ki, ameddig nyugdíjba mehet. Szeretném megkérdezni az olvasókat, hogy nekik volna-e erre a helyzetre valami konstruktív javaslatuk, amely azt eredményezné, hogy a nővérem megtarthassa jelenlegi állását, vagy ha nem, akkor legalább a végkielégítését kézhez kaphassa. Előre is köszönöm a segítséget.

 

Azt kérném, hogy az elérhetőségemet ne tegyék ki a blogba!
 

Üdvözlettel: G

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com