Egy naplopó senkinek nincs náluk helye

Tisztelt Mt!

 

Sürgősen az önök, illetve olvasói segítségére volna szükségem, mert jövő keddig egyszerűen agyvérzést kapok. A helyzet az, hogy a múlt héten itthon voltam a szabadságom terhére, úgy gondoltam, hogy a hosszú hétvégével együtt végre rendesen ki tudom pihenni magamat. Jól telt az egész hét, végre ki tudtam kapcsolódni, haza tudtam menni idős szüleimhez, egészen tegnap(péntek) estig minden frankó és jó volt. Ekkor ugyanis haza értem és láttam, hogy a mobilomon, amely céges telefon többször is keresett közvetlen főnököm. Már elég későre járt, de úgy gondoltam visszahívom, el nem tudtam képzelni mit akarhat.

 

Kb. az első csörrenés után felvette a telefont és köszönésemet válaszra sem méltatva telefonon keresztül elkezdett ordítani velem. Elmondott mindennek, többek között szarházi senkinek, majd közölte, hogy kedden szíveskedjek befáradni az irodába és aláírni a papírokat, ugyanis a cég megválik tőlem. Halvány fogalmam nem volt, hogy miért ömlik belőle a sok káromkodás és mi az oka, hogy ki akar rúgni, végül nagy kegyesen elárulta, hogy nem tudott elérni a céges mobilon, pedig egy nagyon fontos ügy kapcsán be kellett volna mennem még pénteken. Mivel nem vettem fel, ne is számítsak rá, hogy a cégnél maradhatok, mert idézem "egy ilyen naplopó senkinek nincs náluk helye". Itt a beszélgetést lezártnak tekintette és levágta a telefont.

 


Tehát a nagy helyzet az, hogy a keddi napon megszüntetik a munkaviszonyomat, mert a szabadságom ideje alatt nem voltam elérhető és a pihenést választottam ahelyett, hogy bementem volna az irodába. Azt szeretném megtudni, hogy mit tegyek ebben a helyzetben? Tényleg köteles volnék mindig magamnál tartani a telefont és elérhetőnek lenni, még akkor is, amikor a megérdemelt pihenésemet tölteném? Ezért ki lehet rúgni valakit?Tiszta gyomorideg vagyok, mert nem voltam erre az egészre felkészülve, villámcsapásszerűen ért.Tudok még valamit tenni?Azóta sajnos nem tudom elérni a főnökömet, pedig már többször is megpróbáltam.

 

Tibi
 

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre várjuk