Kedves Munkahelyi Terror!

A kolléganőm, - hívjuk őt most Zsófinak – zsarnok, aki félelemben tart, kisebb fajta diktatúra övezi, és senki nem tesz ez ellen. Az irodában hárman dolgozunk, Klári, Zsófi és én. Zsófi régóta dolgozik a cégnél, elviselhetetlen stílusa miatt évente cserélődnek mellette az emberek. Mi már az ötödik garnitúra vagyunk mellette, Klári még csak pár hónapja van itt én lassan egy éve. Zsófinak soha nem tetszik semmi és soha nem jó neki semmi. Ha később jövünk, vagy munkaidő végén hazamegyünk, elkezd duzzogni és megy a felettesünkhöz panaszkodni, hogy nem dolgozunk eleget és nem túlórázunk.

Ezzel szemben ő egyébként akkor jön, amikor akar, és vagy sokáig itt van, vagy akkor megy, amikor akar, mondván neki nagyon sok dolga van, napközben pedig félórákra eltűnik. Ha ezt esetleg szóvá tesszük neki, rögtön elkezd kiabálni, hogy ő azt csinál, amit akar, és ne szóljuk bele a dolgába. Egyébként mindegy, hogy hányan dolgoztak éppen az irodában, ő mindig sokáig dolgozik, utána pedig hangoztatja, hogy neki mennyi gondja van az életben, mégis itt kell lennie állandóan. Azt gondolja, egyszer elmond valamit és megmutatja, utána egyedül kell csinálni, ha pedig kérdezek, akkor elkezd kiabálni, hogy milyen buta vagyok, vagy azt mondja sok a dolga nem ér rá segíteni vagy egyszerűen csak nem válaszol.

A munka ugye 3 részre oszlik, ő nem helyettesít senkit, de ha ő nincs, legyen, kész minden feladat különben megint kiabál és megy a felettesünkhöz panaszkodni. Ha esetleg én megyek szabira, ő nem csinál helyettem semmit, mondván semmi köze nincs az én dolgomhoz, minden ott vár majd az asztalomon mikor visszajövök és akkor is, ha ő megy szabira, akkor is az én asztalomra pakol mindent. Amikor ketten voltunk Zsófival az én nyakamba szakadt a 3. ember feladata is, mivel ő nem segített benne, és amikor jött a Klári, nekem kellett betanítani, tehát Zsófi közben semmi egyebet nem csinált. A feladatát egyébként úgy adja át, hogy sehogy. Nem ad át információt, de ha nincs itt, nekem kell helyettesítenem akkor is, ha nincs hozzá meg minden információm, mert különben megy és panaszkodik.

Klári egyébként később jár dolgozni, ezért Zsófi egyből ment panaszkodni, hogy mi ez a kivételezés és nem fogja annyiban hagyni. Ezek mellett rendszeresen hangoztatja, hogy őt állandóan csak piszkálják, elmondása szerint, ennél a cégnél egyedül ő dolgozik senki más, mert mindenki buta és csak ilyen selejtes embereket vesznek fel. Mindenki egyébként bunkó és hányingere van, ha be kell jönni, dolgozni. Amúgy meg úgy beszél az emberrel, mind egy darab kakival, lenéző, ítélkező, és nagyon bunkó, ha pedig visszaszólsz, neki elkezd kiabálni és úgy elküldd melegebb éghajlatra, hogy csak, na. Mindezek mellett árad belőle a gonoszság, ha nem szimpatikus neki valaki, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy eltávolítsa a cégtől, akár hazugságok árán is bemószerol mást, mondván majd ő tesz róla, hogy ne legyen itt többet.

Többször elmondta, hogy mellette nem marad meg senki mármint munkában, mindig büszkén elmeséli hány embernek keserítette már meg az életét. Neki nem számít, hogy ki vagy, ha nem vagy neki szimpatikus még a köszönéséből is hallatszik, hogy utál. Többször jeleztem a fent leírtakat a feletteseimnek ők pedig bólogattak és helyeseltek, hogy tudják, és majd beszélnek vele. Persze nem történt semmi. Próbáltam már Zsófival megbeszélni, hogy legalább egy kicsit jobb legyen a munkahelyi légkör, de kiabálni kezdett és azt mondta, ha még egyszer felidegesítem, elmegy táppénzre.

Úgy érzem hiába szólók a felettesemnek, rajta inkább azt érzem, hogy Zsófi pártját fogja, és bármit mondok, abból csak nekem származik hátrányom, ha esetleg Zsófi bepanaszol, nem tudom megvédeni magam, mert az én szavam az övével szemben és nekem nincs szavam. Félek tőle és a felettesemtől is, ugyanis bármint csinálok, rosszul járok. Próbálnám nyugodtan végezni a munkámat, de úgy megyek minden reggel dolgozni, hogy nem tudom mi vár rám, mivel fognak még megalázni.