Bújjon az asztal alá!
Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!
Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre várjuk
Sziasztok!
Sokszor beleolvasok az MT bejegyzéseibe, volt már néhány elég döbbenetes cikk. Az enyém nem valódi terror, nem is zaklatásról, vagy főnök által történő megaláztatásról szól, csupán egy nagyon hülye állásinterjúról, amibe belefutottam még a télen. Az előzményekhez tartozik, hogy 11 év munkaviszony után egy költözés hozta úgy, hogy munkahelyet kellet váltanom. Szerettem az előző helyet, jó volt a viszonyom a kollégákkal, a vezetőség is korrekt volt, de a napi oda-vissza összesen 360 km-es utazást nem tudtam bevállalni. Közös megegyezéssel távoztam és miután megtörtént a költözés elkezdtem az álláskeresést itt Budapesten.
Nézegettem az állásportálokat, rendre küldözgettem a cv-ket mindenhova, de eleinte sajnos csak pár helyről jött válasz, többnyire semmi reakció nem volt. Három hétnek kellett eltelnie, mire először behívtak egy interjúra. Nem jártam szerencsével sajnos, mást választottak. Ezek után folytattam az önéletrajz projektet és kaptam is néhány időpontot személyes találkozókra. Az egyik igen csak érdekesre sikeredett, valójában ezt akartam elmesélni.
Talán a harmadik, vagy negyedik interjún történt az egész. Hívtak, hogy lehet menni interjúra másnap 11-re. Mondtam, hogy rendben van, mindenképp ott leszek. Másnap délelőtt fél 11-kor ismét felhívtak, hogy sajnos az interjú csúszni fog, ha lehet, csak délután kettőre érkezzek meg. Kissé tapintatlan dolognak tartottam, hogy mindössze fél órával az interjú előtt tudtak csak szólni, amikor már úton voltam, de úgy voltam vele, hogy így is odamegyek, addig csak eltöltöm az időt valahogy.
Már kettő előtt ott voltam 20 perccel a megbeszélt helyen, kissé furcsálltam, hogy elkezdtek sürgetni és azt mondták, hogy jöhettem volna kicsit előbb is. Elmagyaráztam, hogy kettő óra, az kettő óra, így is előbb ott vagyok. Mondták, hogy semmi gond. Elkezdtük az interjút.
Nem tudom más hogy van vele, de nekem mindig olyan fura érzésem van, amikor az interjún 20-22 éves kislányok ülnek velem szemben és többek között ők döntik el, hogy mennyire vagyok alkalmas egy pozi betöltésére. Na mindegy, az interjú eleje a szokásos sablon kérdésekkel kezdődött, én meg a szokásos sablon válaszokat adtam. Kissé inkorrektek voltak, mert a magánéletben is megpróbáltak vájkálni, gyerekre kérdezgettek rá például elég agresszíven,illetve igyekeztek politikai kérdésekkel sarokba szorítani, azt hiszem elég jól kezeltem a helyzetet és elég ügyesen, diplomatikusan válaszolgattam.
Az interjú a vége felé váltott át valami burleszk előadásba, olyan dolgokat vártak el tőlem, amire nem voltam felkészülve. Az egyik interjúztató leányzó egyszer csak arra kért, hogy álljak fel, fáradjak oda a szoba egyik sarkában található asztalhoz és bújjak alá, guggoljak le. Ők majd szólnak, ha kijöhetek.Megmondom őszintén egy pillanatra teljesen leesett az ékszíj az agyamról, csak néztem hülyén, hogy mégis mi van. Ilyen hülye feladatot még egyetlen interjún sem kellett végeznem soha. Amikor látták, hogy értetlenkedek ismét elmondta a harci feladatot a lány. Lehet, hogy sokan ezt minden rossz érzés nélkül végrehajtották volna, én azt mondtam, hogy köszi, itt álljunk meg, nekem ennyi bőven elég volt.
Azt mondták ezek után, hogy így sajnos nem én vagyok az emberük és köszönik , hogy oda fáradtam. Ennyiben maradtunk. Tudom, hogy manapság nagy divat a hülyébbnél hülyébb feladatok elvégeztetése az állásinterjúkon, de ne jussunk már el odáig, hogy az embernek tojást kelljen egy kanálban hurcibálnia, vagy esetleg vizes palackot egyensúlyoznia az orrán, vagy épp az asztal alá bújnia. Valahol értem én, hogy arra megy ki a játék, hogy leteszteljék, mennyire lehet majd irányítani a leendő alkalmazottat, de szerintem azért van egy határ, amit nem kellene átlépni. Lehet, hogy ténylegesen alkalmatlan lettem volna az adott munkakörre, mert nem vagyok hozzászokva, hogy cirkuszi bohócnak, netán tárgynak tekintsenek a munkahelyemen, sem az élet más területein.
Szerencsére végül sikerült elhelyezkednem, igaz, ehhez egy kedves ismerős közbenjárására is szükség volt, már három és fél hónapja van állásom, a munkahelyemen pedig jól érzem magam a rengeteg munka ellenére is. Ezt az egész mizériát csak azért írtam le, mert szerettem volna felkészíteni az állás kereső sorstársakat arra, hogy mennyire hülye szitukba is belefuthat az ember az interjúk során. Mondjuk nem csoda egy olyan országban, ahol a takarítónőktől is motivációs levelet kérnek. Kész vicc az egész.
T. I.
Az utolsó 100 komment: