Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

Tisztelt Mt blog és tisztelt olvasók!

 

Egy ismerősöm ajánlotta, hogy olvassak bele az önök oldalába, én pedig megfogadtam a tanácsát, sőt, szeretném egy saját történettel is gazdagítani, amennyiben önök is érdemesnek találják. Egy kis cégnél dolgozok 3 éve, éppen Karácsony előtt sikerült elhelyezkednem hosszú álláskeresést követően. Pályakezdő voltam, ráadásul nem éppen hiányszakma a végzettségem, örültem, hogy végre dolgozhatok, pénzt kereshetek. Rajtam kívül még 6 alkalmazottja van a cégnek és két vezetője, beleértve a fő-fő főnököt is.

 

Januárban kezdtem dolgozni, hamar beilleszkedtem. A gazdasági válság már akkor is tombolt, de úgy tűnt, a cégünket nem érinti, vagy legalábbis nem olyan mértékben, mint ahogy azt mindenhol olvasni lehetett. A hangulat ahhoz képest hogy munkahelyről beszélünk már-már családias volt, a munkatársakkal el lehetett beszélgetni, nem volt furkálódás, egymás froclizása, ráadásul mindenki úgy dolgozott, hogy arra panasz nem igen lehetett. Nekem is sikerült beilleszkednem, felvennem a ritmust.

Sajnos idén, 2011-ben már csak egy szép emlék volt ez az idilli állapot. Minket is elért a válság, a bizonytalanság rányomta a bélyegét a mindennapokra. Elküldtek 3 kollégát és további kurtítás is szóba került, ráadásul a feladatunk nem kevesebb, hanem több lett a létszámleépítés következményeként. Ennek ellenére mindenki hajtott tovább, köztük én is, csak hát a bizonytalanság ugye stresszt szül, nekem speciel mindennapossá vált a gyomorfájásom. Beszélgetve ismerősökkel, barátokkal sok helyen hasonló a helyzet, önmagában ennyiért még nem ragadtam volna billentyűzetet.

 

A fő-fő főnök, azaz a cég tulajdonosa is teljesen megváltozott. Én egy teljesen nyugodt, kiegyensúlyozott embernek ismertem meg, aki törődött a beosztottjaival, akihez bátran oda lehetett menni, ha az embernek problémája, gondja volt. Sajnos ez is a múlté. Állandóan ideges, folyamatosan piszkál mindenkit, talán így vezeti le a feszültséget. Akkor is a hibákat keresi, ha esélye sincs találni, ráadásul felvett egy baromi idegesítő szokást is. Egyfolytában káromkodik, mint egy jól nevelt kocsis és cigányozik. Nem szeretném nagyon idézgetni, de többször elhangzik naponta a "Lusta cigányok vagytok", vagy a "Ki lesztek rúgva , ha nem dolgoztok ti szemetek" és még számtalan hasonló aranyköpés.

 

Bevallom őszintén, ez engem és a többi kollégát is rettentően zavarja. És ami a legrosszabb az egészben, amellett, hogy szólni nem lehet, mert máris repül a meggondolatlanul cselekvő ember, hogy egész biztos vagyok benne, hogy a főnökünk még csak nem is rasszista. Mondom ezt azért, mert egyébként egy rendkívül intelligens, emberséges valakinek ismertem meg. Ezért is furcsa ez a Pálfordulás, ha 2 esztendővel ezelőtt valaki ezt állítja róla, azt ott, abban a minutumban röhögtem volna körbe.

 

Elég durva, hogy a válság és a létbizonytalanság mit ki nem hoz az emberből és akkor mit mondjunk mi? Nincs félretett pénzem, van viszont hitelem, amit akkor is fizetni kell, ha piros hó esik. Így az ember nem lehet önérzetes, hát hallgatunk és megcsinálunk mindent, amit mond. És csak reménykedni tudok, tudunk, hogy megmarad a munkahelyünk, még ha jelen esetben nem is egy leányálom.

 

Üdvözlettel: K. I.