Kedves Munkahelyi terror blog,

 

Nem rég óta vagyok az oldal olvasója, de annál lelkesebben igyekeztem vissza-vissza olvasni a cikkeket. Persze még a felét sem sikerült letudnom, ezért nem tudom, járt-e még más is hasonlóan hozzám. Ahogy látom, sokan azért emelik fel a szavukat, mert elérték a 45-50 éves kort és már nem kellenek sehova. Én még csak 28 éves vagyok és szomorúan jelentem, engem sem alkalmaznak.

 

 

Sajnos egy hormonális betegség következtében 92 kilogrammra sikerült meghíznom és bármennyire is igyekszem egészségesen táplálkozni, egyszerűen képtelen vagyok lefogyni. Ez az állapot már kiskoromban elkezdődött, ezért volt részem megpróbáltatásokban általános iskolában és a szakközépben is, de abban bíztam, hogy ha kikerülök az iskolapadból, akkor megszűnik a kálváriám.

Középiskola után volt is munkám 4 éven keresztül, gyakorlatilag titkárnői teendőket láttam el egy cégnél, amely még a válság előtt tönkre ment. Mivel szüleim támogattak, ezek után úgy döntöttem, hogy egyetemen tanulok tovább, így is lett és sikeresen elvégeztem az egyik egyetem humán erőforrás szakát. Viszont lassan két éve nem sikerül sem ebben az irányban, sem máshol elhelyezkednem, pedig naponta több tucat helyre küldöm el a jelentkezésemet és minden vágyam, hogy végre újra dolgozhassak.

Ami a legfurcsább számomra, hogy még egy egy interjúra is csak nagy ritkán hívnak be, ha meg mégis sikerül odáig eljutni, akkor ott sincs abban köszönet, amit látok, tapasztalok. Korábban nem igazán értettem, hogy miért van ez így, de az utolsó alkalommal nem éppen kedvesen felhívták rá a figyelmemet, hogy az ok én magam, pontosabban a testalkatom az oka. Egy kisebb (15-20 főt foglalkoztató) budapesti cég keresett személyzetis embert, mert a hölgy, aki eddig végezte a munkát nyugdíjba megy. A felvételit még ő csinálta végig.

 

Megkaptam a telefont, az időpontot, amikor meg kellett jelennem, be is mentem. Megnézték az önéletrajzomat, majd jött egy rövid beszélgetés a hölggyel. Nézegette az önéletrajzot, kérdezgetett, majd azt mondta, hogy sajnos nem én leszek a befutó, nem is akar ezzel hitegetni, hogy majd hívnak, visszajeleznek. Természetesen csalódott lettem az újabb elutasítástól és rákérdeztem, hogy miért nem talál megfelelőnek. A hölgy nem szépítette, azt mondta, hogy a kép alapján is látszott, hogy kövér vagyok, de élőben ez még feltűnőbb, nem vagyok elég csinos és vékony a munkához.

 

Úgy éreztem magam, mint akit fejbe vágtak. Nagy nehezen kinyökögtem még egy kérdést, hogy tényleg ez-e a fő szempont. A hölgy azt mondta, hogy egy minimális küllem igenis szükséges ehhez a munkához és szerinte mindegyikhez, Azt tanácsolta, hogy próbáljak inkább olyan munkáét keresni, ahol ez nem lehet annyira fontos, szóval ne titkárnő legyek és ne a végzettségem mentén induljak neki az álláskeresésnek, mert máshol is ez lesz a reakció.

 

Meg kell mondjam, azóta padlón vagyok lelkileg, még inkább kétségbe estem, mint korábban. Nem állítom, hogy én vagyok a legjobb munkaerő a világon, de tisztességgel elvégeztem egy egyetemet, diplomát szereztem és az volt a vágyam, hogy dolgozhassak is vele, ne csak egy dísz legyen a falon. Azért, mert kövér vagyok, mennyek el egy gyárba betanított munkásnak, mert ott nem a külső dominál? Nem a betanított munkát szeretném becsmérelni, csak úgy gondolom, hogy szomorú egy olyan országban élni, ahol a tanulás és a befektetett pénz, energia nem térül meg, és még meg is alázzák az embert. Vagy csak szimplán lenézik és nem kell sehova.

Már azon is gondolkodtam, hogy én is, sok fiatalhoz hasonlóan külföldre megyek. de egyelőre nincs rá lehetőségem családi okok miatt.

 

 

Anita

 

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.