Nem mehetek a konkurenciához dolgozni

Jó reggelt!

 

A napokban szeretnék "frissíteni" a munkaszerződésemet a jelenlegi munkahelyemen. Ezt mindenkivel megtették, én sem vagyok ez alól kivétel.

 

i-dont-know-300x300.jpg

 

Az új szerződésben az áll, hogy a felmondási határidő három hónap, illetve esetleges felmondás esetén hat hónapig nem mehetek el konkurenciához dolgozni, amelyet a jelenlegi cégem kéthavi fizetéssel honorál. (Tehát ha adott esetben felmondok, akkor még 3 hónapig a cégnél kell dolgoznom, majd utána fél évig nem mehetek el konkurenciához, s ez idő alatt két havi béremet fizetik ki.)

 

Azt szeretném megtudni, hogy ez mennyire legális, megtehető a mai Magyarországon, illetve ha én mégis (teszem azt) elmegyek a konkurenciához, milyen szankciókkal élhet az előző munkáltatóm.

 

Válaszukat előre is köszönöm!

 

B.Zs.

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.