Végig kacarászták az állásinterjút

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

Tisztelt Szerkesztőség!

Mellékelve egy eset ami velem történt meg. A sztori több részes és talán kicsit hosszú is. Kérem hogy esetleges publikálás esetén a nevemet ne említsék sehol! Köszönöm!

lego-car-5.jpg

Ha Győr akkor audi. Míg régebben győri keksz, most audi. Változnak az idők. Még a múlt évezred végén pályakezdőként egy német cégnél kezdtem dolgozni, mint területi szervizszakember. A sok utazás miatt azonban elgondolkodtam hogy én jobban szeretnék inkább Győrben vagy környékén dolgozni és lehetőség szerint naponta otthon aludni. Ezért, mivel az audi már akkor is itt volt (2001-2 körül) beadtam jelentkezésemet hozzájuk, mire be is hívtak egy ún "pofavizites" első fordulóra. Mivel angolul folyékonyan tudtam, németül meg konyhanyelven elektivitztem így mindenhol könnyedén megértettem magam így ennél a remek kompániánál is. Ennek mindenki örült és nagy kegyesen közölték velem hogy akkor 2. körre legyek kedves befáradni ahol már valami lejterféle padawannal találkoztam. A vele és a háerrel történt beszélgetés után közölték hogy majd jelentkeznek, de legalább mostanra már kiderült hogy valami jelentéktelen kávéfőzős-pizzarendelős mérnöki posztra keresnek lóti-futi diplomást.Mivel itt már éreztem hogy talán lehet valami sanszom kértem hogy lévén most már a 2. kör vége fele vagyunk így szeretném kérni hogy amennyiben adott összegnél kevesebb/kisebb juttatási csomagot ajánlanának egy audis "igény" esetén akkor azt inkább ne is tegyék mert úgy audi ide vagy oda nekem nem éri meg.

Eltelik egy pár hét és felhívnak hogy hát szeretnének egy újabb (most már 3.) körre behívni ami ilyen elmeháborodott egész napos kínzás ahol egy troll bizottság előtt produkciót kell bemutatni. Mondom jó, még egy nap szabi, de legyen. Megjelenek a kérdéses időpontba az egész napos kindergarten lemegy és a végén közlik hogy akkor a többi résztvevővel együtt fáradjunk ki és majd szólítanak. Oké, kimegyünk, várunk jön a háerres rabszolga és monda hogy akkor menjek be. És mint egy államvizsga után közlik hogy akkor ilyen meg ilyen produkciót nyújtottam és legyek kedves ezzel a Jürgennel meg Franccal egy másik helységbe fáradni. Közölték hogy részükről rendben és akkor igényt tartanának a munkámra a fentebb említett lóti-futi poszton (Hmm, korrekt, legyen) - de most nem teszenk ajánlatot majd csak a következő körben (b... meg). Na mindegy sínen vagyok, gondoltam. Eltelik megint egy kis idő (pár nap, de lehet hét volt), behívnak, megint egy nap szabi, és közlik hogy gratula meg minden megkaptam az állás (mintha én már el is fogadtam volna ??) és akkor közölték az ajánlatot: alapbér +/- mozgóbér (ami inkább pofapénz) és akkor mintegy 30 perc múva kinyögték az összeget amitől persze dobtam egy hátast: persze lényegesen kevesebb volt mint amire gondoltam, illetve amit kértem hogy ha ..akkor inkább ne. Nem érdekelte őket, mentek protokol szerint, mint a birkák. Gondolkodási időt kértem (nem mintha nem tudtam volna abban a pillanatban hogy mit fogok mondani) de akkor most már meccseljük le ahogy kell. Eltelt pár nap, majd felhívtam őket és közöltem hogy hosszas gondolkodás és mérlegelés után NEM fogadom el ezt a páratlan ajánlatot. Na jó, meglesz azért az audi nélkülem is. Eltelt pár év, majd egy évtized mikor is műszaki és projektvezetőként dolgoztam különböző nagy multiknál (itt-ott az év alkalmazottja is voltam) de végül utcára kerültem. Beadtam a jelentkezésemet az audihoz, remek internetes rendszerük segítségével is, meg emailben is. Néha válaszoltak hogy "kösz most nem, az adatbázisba bekerült, értesítjük ha tudunk valami...bla-bla-bla", néha nem volt kedvük. Aztán egyszer csak megint behívtak most már személyesen is. Hohóóó, lesz itt valami, gondoltam hogy az általam megpályázott projektleiter posztot képes leszek ellátni. No, az 1. forduló a kis háerres frojlájnnal 2. forduló meg már a ráncmentes örökifjúnak látszani akaró Frittzzel. Elbeszélgettünk erről arról stb. és örömkönnyek nélkül elbúcsúztunk hogy majd értesítenek. Értesítettek, (megint pár hét) hogy akkor leszek kedves egy egész napos x-faktorra befáradni. Befáradtam, megcsinálta mindenki, majd közölték hogy majd tájékoztatnak. Megtették kösz nem. Na most ez azért érdekes mert az adott projektleiter posztra amikor nekem be kellett mennem az egész napos babazsúrra - akkor találkoztam egy ismerőssel aki mint utólag kiderült épp aznap ment be hogy ERRE a posztra - amiért épp küzdök - aláírja a szerződést. Egy embert kerestek, nem többet! Ez azért nem teljesen fair. Na mindegy, ez van. A frójlájn háerres közölte hogy majd keresnek. Megtették, kösz nem, de adatbázisba...jól van tudom-tudom. Eltelik pár hét - hónap, s lám csörög a telefon: audi, megkapták a jelentkezésemet (??) és az önéletrajzom és tapasztalatom alapján szeretnének behívni egy elbeszélgetésre (hogy milyen posztra az nem derült ki). Hmm, bementem. Az adott időpontban akit keresnem kellett volna nem volt ott(!!!) és más se tudott rólam a hr osztályon(!!) - ez ám a remek szervezés. Kis telefonálgatás, a portás bio-droid végül is kerített valakit aki ismert valakit aki tudott valamit. Remek, mire beértem a főépületbe már várt rám valami kis gyorsan összeeszkábált leiter-féle banda akik - tisztelet a kivételnek (ez a hr-s volt) kis híján az önéletrajzomat mustrálva végig kacarászták az állásinterjút. Ez azért durva volt. De én tartottam magam, mert magamnak is tartozom annyival hogy türelmet és tiszteletet mutatok. Ez azoknak a nálam fiatalabb senkiházi suhanc vezetőivadékoknak láthatóan nem volt fontos. Mindegy, interjú óver, majd értesítenek. Értesítettek, hogy mivel nem rendelkezek idézem "releváns autóipari tapasztalattal" így nem tudnak ajánlani, de.... Na most ezek szórakoznak velem vagy csak nem tudták dekódolni az önéletrajzomban leírtakat, amiben is ha elolvasták volna észrevehették VOLNA hogy NEM dolgoztam autóipari cégnél (bár műszaki közép/felső vezető voltam vagy 5 évig).

Ezek után nem alakult ki bennem túl jó kép az audiról. DE még nincs vége. Apám véletlenül ismer egy nagy fejest akinek a szavára azért odafigyel néha-néha az audi. Itt az idő gondoltam szólok neki. Szóltam, a fejes is szólt. Csörög a telefon. Valami cingár hangú kis háerres (hallhatóan mínusz 1 év tapasztalattal) xy vagyok audi kft.-től és szeretnének behívni egy állásinterjúra. ÉS milyen pozícióra mert hogy ÉN NEM jelentkeztem semmire sem. Azt nem tudja. S kérdeztem hogy mikor: azt se tudja. Mondom hogy akkor majd hívjon fel ha többet tud :), Azóta sem hívott. Azt hiszem ezek után én sosem fogok az audinál dolgozni, de talán jobb is ez így.

Természetesen nem áll szándékomban megbántani egyetlen HR-s dolgozót sem. Ez egy sztori egy nagy tehetetlenségi nyomatékkal működő mamutcégről ahol a legkisebb vízfejű vezető sejhaja alá is rögtön odatesznek egy a akárhányas audit.