Hullanak az 50-60 évesek, mint az őszi legyek!

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

 

 

   Tisztelt Tanácsadó!  

 

Mit tehetek, kérem segítsen. Nagy bajban vagyok, 55 éves elmúltam, amikor felmentéssel munkaviszonyomat megszüntették, közalkalmazott voltam, rajtunk spórol a mai kormány (ezzel szemben a másik oldalon milliárdok folynak el!!! ) több mint 35 éves jogviszonyom van, ebből 28 év közszférában megszerzett, van benne munkanélküli is, amit sajnos nem én választottam, a mindenkori kormány tett azzá!!!.  

 

Most december 16.-án 56 éves leszek, több, mint egy éve keresek állást, de nem sikerül, hiába van iskolám, gyakorlatom.   Én úgymond "Ratkó-korszak szülött vagyok, , mi kötelezően nagy családban, ahol 8-10 gyerek és szülők voltak, nevelkedtünk fel nélkülözésben, éhezésben, fagyoskodásban, stb.,.   Sajnos senki nem akar rajtunk segíteni!!! Kirekesztettek, megbélyegzettek vagyunk, nekünk kb. 10 évvel később lehet nyugdíjba menni!  Holott a mi korosztályunk születéskor várható élettartama 63-65 év!!!!! Ez ember kínzás, hátrányos megkülönböztetés, az egyenlő bánásmód jogokat sérti, sót mivel nincs munkalehetőség ember kínzás, mivel se munka, se táppénz, se leszázalékolás, se semmi segély, ha pl. a férj 60-70 ezer forintot keres!!!!!!! Mindenkinek van érdekképviselete a bevándorlóknak, az elítélteknek, a cigányoknak, a nyugdíjasoknak, a pedagógusoknak ,a munkában lévőknek, stb.!!!!!   Minket ki véd meg!!! Hullanak az 50-60 évesek, mint az őszi legyek!!! Az egészségi állapota a magyarnak, főleg nekünk 1956 körül születetteknek siralmas, mivel nem volt a fejlődésünknek megfelelő élelem, csak éhezés, nélkülözés, fagyoskodás és egyebek voltak osztály részünk!

 

Addig jók voltunk, amíg fizettük az adót, járulékokat!!!! Most, hogy betegek vagyunk, nyugdíjba szeretnénk menni csak nyűg vagyunk a társadalomnak!!!! Pedig elődeink kihasználtak bennünket, ingyen tanácsi lakásokat kaptak, szinte ingyen gyógyíttatták magukat , SZTK, ingyen gyógyszer, ingyen gyógyüdülők, szanatóriumok, ingyen SZOT üdülők!!!!Ők elmentek 50-55 évesen nyugdíjba, és mellette dolgoztak, sőt többüknek 2-3 mellékállása is volt, összeszedték magukat!!!! És a Kádár-rendszerben létbiztonságban éltek!!! Mi ezzel szemben nagycsaládban nélkülözésben, rendszerváltás után létbizonytalanságban, mindennap stresszben, sokszor a családban több munkanélküli világban kellett élni, Nekünk a gyerekeink is sokszor munkanélkül voltak, velünk együtt, nem tudtunk megtakarítani, és bizony mindenért sokat kellett fizetni. Gyógyszer, rezsi, ank kölcsönök, stb.,   Kérem segítsenek, se munka, se semmi amiből megtudnánk élni!!!!!!  

 

Tudják, nem gondoltam még rém álmomban sem , hogy nem elég, hogy életemet nélkülözésen élem le, becsületesen dolgoztam, felneveltünk két gyereket, és 56 évesen nem nyugdíjas leszek, HANEM NINCSTELEN , KISZOLGÁLTATOTT, ÉHEZŐ, FAGYOSKODÓ EMBER!!!!!!!!