Tönkretett a munkaadóm

Megpróbálok rövid lenni, bár a történetem olyan egyedi, hogy a tapasztalt ügyvédem szerint sem találkozott még hasonló igazságtalansággal, közönnyel.  14 éves korom óta dolgozom, mint ALKALMAZOTT. Ez fontos!  Kb. 20 év fizikai munka után lehetőségem nyílt váltani. Egy (most már) országos hálózattal rendelkező céghez igazoltam, mint első vidéki telephely vezető. Sem a cég, se én nem rendelkeztünk konkrét ismeretekkel, a vidéki értékesítés terén, de bevállaltuk, valahogy „uccu neki csináljuk” szisztéma szerint.  A kezdeti problémákra megoldást találva, sorra nyithattuk a telephelyeket az országban. 

 

Működött a dolog, és hallgatva az idők szavára eljött az a pillanat, amikor a céget felvásárolta egy külföldi befektető. Új tulaj, új szemlélet, régi elvárások.  A fizetésünk jutalékos rendszerben volt, ezért sok mindent be kellett vállalni, hiszen a konkurencia is jelen van a piacon és a számlákat is fizetni kell.  Történt, hogy az egyik legjobb vásárlónknak (akivel közel 10 éves volt a kapcsolat) problémája akadt a számlák kiegyenlítésével. Ekkor a bevett eljárás szerint a vezetőséghez fordultam, hogy a szokásos módon kompromisszumos megoldást találjunk. (Nem volt egyedi eset és mindig találtunk megoldást)  Nem vettem figyelembe, hogy az új vezetőséget ez egyáltalán nem érdekli, csak a kőkemény profit számít. 

 

A tartozásról közjegyzői okiratot írattak alá az ügyfelemmel és velem is, mint alkalmazottal, mondván, „vagy aláírod, vagy repülsz”. Nem hagytak időt átgondolni. Négy jogásszal és a vezetőséggel ültünk szemben és nem volt mérlegelési lehetőségünk. Banki hitellel a hátam mögött, a 10 éves üzleti kapcsolat ismeretében, a FENYEGETÉS HATÁSÁRA, persze, hogy aláírtam, hiszen élni szerettem volna.  Azután jött az ismert forgatókönyv. A vállalkozó be csődölt, neki nincs semmije ( ó szegény, azért a motorját irigylem) nekem meg vonják a fizetésem 33%-át, plusz annak a 10 %-át, most már több mint két éve.  Ezzel sikerült teljesen lehetetlen helyzetbe hozni. 

 

Nem kellett sok idő hozzá, hogy este kilenckor, a megvetett ágyamon, ne az imádott feleségem üljön, hanem az egyik bank végrehajtója és a megoldásról beszélgessünk. (Érdekes a bankok, végrehajtók képesek ilyenre, csak a volt munkaadóm nem, aki többek között az általam kitermelt profitból él nem is akármilyen szinten).  A lényeg, hogy megpróbáltam jogi úton rendezni a zsarolással kikényszerített aláírás érvénytelenítését, de most már több mint két éve nem történik semmi.

 

Mondvacsinált ürüggyel, utasítja el a bíróság a beadványokat. Pl. egy igazolás hiánya miatt, nem hiánypótlást kér, hanem elutasít. Újabb fél év minimum, még ugyan ide eljutunk, de ezzel nem vagyunk előrébb. Közben én meg tönkre megyek anyagilag, egészségügyileg, a családom széthullik, elvesztek mindent, amiért 14 éves korom óta dolgoztam, és félóránként azon töröm a fejem, hogy magas ház, vagy inkább kötél.  Melyik a jobb megoldás?