Kirúgnak, mert terhes lettem

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot.

 

Tisztelt Munkahelyi Terror!

 

Azért fordulok önökhöz, mert határozott, egy éves időtartamú szerződéssel vagyok foglalkoztatva jelenlegi munkahelyemen, amely 1 éves időszakra szól, december 31-ig. Ez már a második ilyen évem, amelyet itt töltök, eredetileg úgy volt, hogy a második esztendő lejárta után határozatlan időtartammal lesz meghosszabbítva a szerződésem. Ez viszont erősen bedőlni látszik.

 

Az oka, hogy 4 hónapos terhes vagyok, az állapotomról pedig tájékoztattam a munkáltatómat, ahogy ez a kötelességem is volt. Viszont most, november 4-én jelezték felém szóban, hogy nem áll módjukban a következő évtől újra foglalkoztatni, sajnálják, de fájó szívvel meg kell válniuk tőlem. Mivel sem a hozzáállásomra, sem az általam végzett munkára nem volt semmiféle panasz az elmúlt 2 évben, így egészen egyértelmű számomra, hogy bár nem mondták ki, de azért rúgnak ki, mert terhes lettem.

 szomoru_terhes_no_nagy.jpg

Amennyiben eddig is határozatlan idejű lett volna a szerződésem, ha jól tudom, csak azért, mert állapotos vagyok, nem tehetnék meg, hogy felmondjanak nekem, viszont nem tudom, jelen helyzetben jogszerűen járnak –e el a cégemnél. Van valamilyen lehetőségem, hogy érvényesítsem az érdekeimet? Szeretek itt dolgozni, a fizetésemmel is elégedett vagyok, terhesen pedig szinte nullával egyenlők a lehetőségeim új állást találni.

 

Nagyon kérem, aki tud tanácsot adni, tegye meg, hátha tudok még lépéseket tenni, ellenkező esetben itt fogok állni egyedül, munka és segítség nélkül, kvázi teljesen kilátástalanul. A gyermekem apjára nem számíthatok (ez egy másik történet), családom pedig sajnos nincsen.

 

Előre is köszönöm a segítséget!

 

Tisztelettel,

 

I

Amennyiben jogász vagy és szívesen segítenéd a Munkahelyi Terror blog munkáját, keress minket bátran valamelyik elérhetőségünkön!