Nem kapom meg a papírokat és a pénzemet

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

 

Üdv!

 

Régóta olvasom a blogot, most úgy alakult, hogy nekem lenne tanácsra szükségem.

A lényeg: könyvtárban dolgoztam, ahol március 7-én aláírtuk a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését. Március 21-én kaptam egy emailt, hogy a kilépőpapírok elkészültek, mehetek érte. Mivel közben találtam másik munkát (18-án), ezért azt válaszoltam, hogy mivel dolgozom, legyenek szívesek postázni ezeket. Erre 25-én ezt válaszolták: "A munkáltatónak a fenntartó jogászával egyeztetett álláspontja szerint a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére csak személyes megjelenés és aláírás esetén van lehetőség. Erre a célra tehát a következő munkanapot, a 2016. március 29., keddi napot jelölöm meg."

 

Közben influenzás lettem, magas lázzal feküdtem itthon, nem tudtam elmenni.

Jeleztem, hogy beteg vagyok, nem tudok menni. Két nappal később írtam egy újabb email, amiben a papírjaim újbóli postázását kértem, erre ezt a választ kaptam:

 

"Tekintve, hogy a 2016. március 29.-i kitűzött dátum eredménytelenül telt el, a teljes ügyet átadtam XY ügyvéd úrnak. Minden további kapcsolatfelvételt nála kell kezdeményezni."

Másnap felhívtam az ügyvédet, aki közölte, hogy neki azt mondták, hogy én nem akarok bemenni a könyvtárba, ezért kerültek hozzá a papírjaim. Természetesen elmondtam, hogy erről szó nincs, beteg lettem. Megértőnek tűnt, azt mondta, tudunk Budapesten találkozni, majd keres. A mai napon hívott és közölte, hogy sajnos feltörték az autóját, ezért csak jövő héten hétfőn tud velem találkozni.

Ez már április 11-e lesz. A munkajogi törvény szerint 5 napon belül ki kell, hogy adják a papírokat és a járandóságaimat.

 

Szerintetek?

 woman_sad.jpg

És a dolog nem is ilyen egyszerű. Az önkormányzatnál, aki a munkáltató, az a szokás, hogy év elején visszatartják a garantált bérminimumra történő kiegészítés összegét, ez pár hónap, utána visszamenőleg kifizetik (ez törvényes?). Na most az történt, hogy már a decemberi fizetésem ennyivel kevesebb volt. Ezt is jó volna megkapni.

 

Amit leírtam, még mindig csak a jéghegy csúcsa, de az ügy szempontjából további jelentősége nincs. Ha kíváncsiak vagytok, megírhatom, hogy tavaly tavasszal hat hétig táppénzen voltam, mert túl kellett esnem egy műtéten (ez idő alatt letettem egy nyelvvizsgát), visszamentem dolgozni, beadtam egy pályázatot könyvtárigazgatói posztra, ezért megbüntettek: nem kaptam decemberben jutalmat, állítólag véletlenül maradtam le a listáról és amikor kiderült, ígéretet kaptam az utólagos kompenzációra, de ez szerintem kutya vacsorája. Ahogy később visszahallottam, ez a táppénz miatt volt és nem véletlenül.

Ja, és év elején az egyébként fizetett bérletpénzt sem utalják, tavaly májusban kaptam meg visszamenőleg (ez havi 45 eFt a bérkiegészítéssel együtt).

 

A bérletpénz-kifizetés amúgy is alkalomszerű, ha az ügyintéző nászúton van, akkor  addig nem fizetnek, amíg vissza nem jön (megtörtént).

 

A fő problémámra visszatérve a lényeg az, hogy még mindig nem kaptam meg se az elmaradt járandóságomat, se a kilépő papírokat.

Tanácsot kérek: mit tehetek?

 

Igen, elvileg hétfőn a kezemben lesznek a papírok, hogy pénzt kapok-e, az más kérdés. De elfogadható ez az eljárás? Milyen lehetőségeim vannak?

Előre is köszönöm a segítséget!

 

Üdvözlettel:

Ilona

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!