Kirúgtak a munkahelyi baleset után

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre

Tisztelt Munkahelyi Terror Blog!

Biztosan sok sorstársam van, aki ezekben a „munkaerőhiányos” időkben is a munkát keres. Én Magyarország déli, kissé elmaradott szegletében élek, ahol nemigen lehet egyik napról a másikra elhelyezkedni. Középkorú nő vagyok, aki két kiskorú gyermekét egyedül neveli, ami még ront az esélyeimen. Egy hónapja mégis rám mosolygott a szerencse. Egy kiskereskedelmi bolthálózat egyik egységébe vettek fel eladónőként. Nem volt nálam boldogabb ember. Az első napomon leadtam a papírjaimat, majd az üzlet vezetőjének a lánya közölte, hogy ezen a napon csak napi bejelentéssel fogok dolgozni. A raktárba küldtek egy kedves kolléganőmmel a polcokat törölgetni. Az egyik mozdulatnál az egyik polc erősen kopott fém széle megvágta a kezem.

uzemi.jpg

A kolléganőm azonnal sokkot kapott, én a polc tövéhez ültem. Szerencsre jött valaki az üzlettérből és észrevette, hogy véresen, sírva ülök a polc mellett és segítséget hívott. Bekötötték a kezem és a főnök lány a közeli városba vitt a sürgősségi osztályra, közben arra kért, hogy mondjam azt, hogy az eset otthon történt. Csak a kórházban jöttem rá igazán, hogy ez nem egy felületi sérülés. Röntgeneztek, aztán injekciókat kaptam és végül egy méretes kötést. Ezután jeleztem a munkahelyi vezetőmnek hogy mi történt. Illetve elmondtam neki, hogy cca.: egy hét múlva kisebb munkákat meg tudnék csinálni, akár 4 órában is. Jobbulást kívánt és arra kért, ha teljesen meggyógyulok, akkor menjek be. Kétnaponta jártam kötözésre.

Két héttel az eset után az üzletvezető a kezembe nyomott egy borítékot, amelyben 5 napi munkabérem volt. Többször bementem közben az üzletbe, de egyre fagyosabb lett körülöttem a légkör. Tegnap aztán (előre jeleztem telefonon) bementem dolgozni. Egy borítékban össze voltak készítve a papírjaim, amelyeken nem is szerepel, hogy ott dolgoztam. Egyik vezetőt sem értem el. Csak a helyettes üzletvezetőt, aki átadott egy üzenetet: „Ez egy kis település. Jobb, ha elfelejted, ami történt”.

Ennyit érek? Nem én voltam az első (ezt egy kolléganőm) monda el, aki ezeknél a polcoknál megsérült, igaz az én sérülésem volt a legsúlyosabb. Egy hónap alatt szinte minden félretett pénzem elment az utazgatásra, gyógyszerekre. Miattuk és a kérésükre hazudtam. És ezt kaptam cserébe. Mit tehetek? Van esetleg jogi lehetőségem, vagy én is hibát követtem el?

Várom a válaszukat, M.