Volt egyszer egy karácsonyi parti.
Mindig is tudtam, hogy a vállalatunk férfi vezetői eléggé hímsoviniszták. Pár évvel ezelőtt a fültanúja voltam, ahogy egy buli keretén belül a sarokban állva osztogatták egymás között a lányokat. Kit lehet és kit nem lehet vagy csak túl melós megdugni. Igen, dugni, nem párkapcsolat céljából. Szintén ezen vezetők szájából hangzott el, hogy adj neki egy kis piát és rögtön szétteszi a lábát.
Bevallom pár idegeskedős órát leszámítva nem foglalkoztatott a téma, mert én nem voltam érintett a témában. Akkor még kissé moletten nem kerültem az érdeklődésük középpontjába.
Aztán jött a múlt év december.
Röviden az előzmények. Én pénzügyön dolgozom mint csoportvezető. Két gyermek anyja, akit a két gyerek után mind a kétszer egy-egy év után visszavettek dolgozni. 14 éve vagyok a cégnél. Felettesem egy két méteres férfi, középvezető. Az ő felettese a gazdasági igazgató, az ő felettese a vezérigazgató. A vezérkarunk 1 női és 3 férfi igazgatóból és egy férfi vezérigazgatóból áll. A saját felettesem is előszeretettel használja a "gida" szócskát, ahelyett, hogy valakit a nevén nevezne.
Céges karácsonyi parti egy multinacionális vállalatnál. Már az is szemetszúrt, hogy senki nem vette ki a kereskedelmi igazgatónk kezéből azt az egész üveg bort, amit egy tombola sorsolás alatt nyilvánosan legurított a torkán. Ettől ő megfelelően jó állapotba került. Közeledett a buli vége, Felkapcsolták a villanyokat. Innentől kezdve az este egy tragédia lett.
Az egyik üzletkötő kollegánk odajött hozzám és búcsúzóul annyit mondott, hogy köszöni az egész éves munkámat. Ekkor lépett oda a kereskedelmi igazgató és elindult a lavina. Rámnézett és közben azt mondta: "nehogy már megköszönd ennek."
"Zsófi te egy igazi büdös köcsög vagy!"
Ez volt az indító mondat. Majd még ezer másik követte. De lényegében már az első mondatával belenyomott a betonba. Többször megpróbáltam felállni, de mindannyiszor megfogta mind a két csuklómat, és nem engedett el. Sírtam. Két percig tudtam csak tartani magam. Olyan gyorsan öv alá ütött, amivel lényegében azonnal padlóra küldött. Védekezni sem tudtam.
Arról értekezett, hogy januárban első dolgom legyen a kereskedelmi osztályhoz odamenni és bocsánatot kérni a munkámért, a lényemért. Szerinte jobb lenne ha végre annak a csoportnak a szabályait követném. Azt is kifejtette, hogy nagy kár volt engem visszavenni a pozíciómba a gyerekek után, és pláne felháborító, hogy ezt a főnökeim kétszer is megtették. De majd figyeljem meg, hogy ő lesz nemsokára ennek a kelet-európai régiónak az igazgatója ,és majd jól lesöpör engem a színről. És még hasonló dolgokat vágott a fejemhez vagy fél órán át.
Az igaz, hogy a kereskedelmi osztály és kintlevőségi csoport között vannak fennakadások (teszem hozzá az elmúlt pár évben nem sok), de ez nyilván a munkakörből adódik. Nekik nem érdekük forszírozni a kintlevőséget, nekünk viszont muszáj behajtani a pénzeket.
Ennek ellenére nem tudom miért van az, hogy egy igazgató elkap egy lényegében senkit, egy kis csoportvezetőt, és ilyen szinten megalázza és megsemmisíti.
A parti utáni hétfőn még dolgoztam. Erősen gondolkodtam, hogy mit tegyek. Jelentsem e vagy sem. Nem kellett sokáig gondolkodnom ugyanis a HR igazgató megelőzött. Behívatott az irodájába. Elmondta, hogy több dolgozó jelezte, hogy mi volt, ő megkérdezett egy igazgatót, hogy mit tud az esetről, ő pedig alátámasztotta a történetet.
Vagyis többen látták, hallották és még a másik igazgató sem jött oda segíteni. A saját feltettesem konkrétan a falat támasztotta és röhögött azon, hogy én sírok.
Ezután behívott a vezérigazgató is. Újra elmeséltették velem az esetet. Konklúzió: semmi baj nincs a munkámmal, mindent nagyon jól csinálok. Nem véletlenül vettek vissza kétszer is és dolgozok itt 14 éve. Nem véletelnül lett belőlem csoportvezető. Az igazgató társukank meg majd szólnak, hogy legközelebb ne igyon ennyit. Most tényleg? Így megaláz és ajaj ne igyál annyit legközelebb.
A sztory további részéhez még az is hozzátartozik, hogy az este után pár kollegám azt mondta, hogy ne menjek haza, ne így érjen véget az este. Nagy nehezen belementem, hogy beüljünk valahova. Sok értelme nem volt. Én bőgtem tovább és nagyon megalázottnak éreztem magam. Úgy éreztem, hogy mindenki engem néz, mindenki tudja, hogy milyen rossz ember is vagyok.
A vállalat jogásza (aki hivatalosan nem a cég alkalmazottja) szintén velünk tartott. Nem tudok finomabban fogalmazni, nagyon kanos volt. Ezt az állapotomat találta megfelelőnek arra, hogy ledugja a nyelvét a torkomon. Én ellenálltam. Férjnél is vagyok és egyébként sem a hely, sem az idő nem volt megfelelő. És egyébként sem. Egyáltalán. Soha. Ő persze nehezen viselte a visszautasítást. Közölte, hogy az lenne a legjobb, ha a szeretője lennék. Mikor többszöri próbálkozására sem reagáltam pozitívan, fennhagon kiabált velem, hogy hogy képzelem, hogy nem adok a szájára puszit. Itt ott hagytam. Hazamentem. Sírtam. Az ágyban csendben, hogy ne ébredjen fel a család.
Másnap se lett jobb. Sőt. Azóta többször álmodtam azt, hogy állok egy piacon és a kereskedelmi igazgató megint ordít velem és belenyom a betonba. Nem vagyok ennyire érzékeny de bizony minden egyes alkalommal sírok.
Az ügyvédünkkel ma kellett volna először találkozni az incidens óta. Már hajnali kettő óta fentvagyok, mert gyomorgörcsöm volt a történtek miatt, amiattt, hogy újra találkoznom kell vele. Ez utóbbit az ügyvédünk abszolút letagadja. Szerinte kitaláltam az egészet, meg sem történt.
Öcsém milyen kár, hogy még tanúm is van rá.
Ez az én zanzásított történetem. Nem megy részletesebben mert így is feldúl a dolog. Próbáltam feldolgozni de azóta sem megy. Már egy hónapja. Most hétvégén a feladatom az önéletrajzom megírása. Anyukám ugyan mindig azt mondja, hogy nincs jobb munkahely csak másik, de hátha van olyan, ahol nem bánnak így velem. Kell lennie ilyennek.
Üdvözlettel:
Zsófi
Hirdess a Munkahelyi Terror blogon és 1 HÓNAPOT AJÁNDÉKBA ADUNK. A részletekért KATTINTS!
