Nem dugunk a munkahelyen

18-as karikás történet következik, melyet Darius, egy középvezető küldött nekünk. Egyébként mostanában HR témában kapjuk a legtöbb emailt, nagyon sokan osztják meg velünk tapasztalataikat az adott"problémával" kapcsolatban.

 

 

 

 

Üdv Mindenkinek!

 

A tegnapi történeten felbuzdulva én is megosztom veletek élményeimet, csak másik szemszögből. Egy vállalat középvezetője vagyok, 12 ember munkáját irányítom, azt mondhatom jó kapcsolatot ápolok beosztottjaimmal ( remélem nem cáfolnak rám és kezdenek el ide írogatni).

 

Nem szólunk bele a beosztottak öltözködésébe, maguktól is tisztában vannak a megfelelő normákkal és nem akarjuk a női alkalmazottakat férfivá nevelni.

 

Egyetlen egyszer sikerült belebotlanom alkalmazottaim között tartó románcba, annak sajnos két elveszített, kitűnő munkaerő lett a vége.

 

Történt ugyanis, hogy jóval munkaidő után vissza kellett rohannom munkahelyemre néhány fontos papírért. Ahogy közeledtem az irodám felé, nyögdécselő hangokra lettem figyelmes, melyek egyre erősödték, minél közelebb értem. Bár kényelmetlenül éreztem magam, benyitottam saját irodámba, ahol kedves ex-titkárnőm és egy férfi kolléga igen csak jól érezték egymást. Ahogy megláttak persze szétrebbentek, én elfordított fejjel megkértem őket öltözzenek fel, majd kifordultam a szobából.

 

Pár perc múlva visszamentem, ők vérvörös fejjel álltak egymás mellett, tisztában voltak a tényekkel, ezt nem lehet kimagyarázni. Még aznap megváltam tőlük, mi mást tehettem volna?

 

Magam részéről nem vagyok vaskalapos, aki tűzzel-vassal küzd a munkahelyen kialakuló kapcsolatok ellen, de azt minimumnak tartom, hogy dolgozni járjanak be a munkavállalók, a légyottokat pedig arra megfelelő helyszíneken intézzék, ne az én irodámban!

 

Üdv: Darius

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre várja Erynnis.