Nem adták oda a fizetésemet


Kedves Szerkesztők!

 

Június végén helyezkedtem el egy munkahelyen. Havi bruttó 100.000
Ft-ra (nettó 71.500 Ft) jelentettek be, mellette zsebbe kaptam (volna)
még pénzt. A fizetésemet gyakorlatilag az elejétől fogva nem adták oda
rendesen, majdnem minden hónapban harcolnom kellett azért, hogy kapjak
valamennyi pénzt.

 

Szerencsére most sikerült máshol elhelyezkednem, viszont a fentebb
említett helyen még nettó 290.000 Ft-tal tartoznak nekem. Egyelőre
nagyon úgy tűnik, hogy ezt nem akarják kifizetni, tehát kénytelen
leszek további lépéseket tenni.

 

A kérdésem az lenne, hogy mit tudok tenni és kihez fordulhatok ilyen
ügyben? Aláírt munkaszerződésem van a bruttó 100.000 Ft-ról.
Hivatalosan azonban semmilyen pénzt nem vettem át a cégtől, ugyanis
egyszer sem utaltak át semmit, és amikor a kezembe adták a pénzt,
akkor nem írattak alá semmilyen átvételi elismervényt. Ennek ellenére
a távozáskor odaadták a havi fizetési papírjaimat úgy, mintha rendesen
kaptam volna a "szerződésben szereplő" fizetésemet ezekben a
hónapokban.

 

Azt sejtem, hogy a nettó 290.000 Ft-ot már nem fogom megkapni, de jól
gondolom, hogy mivel hivatalosan semmilyen pénzt nem vettem át (utalásnem történt, készpénzes pénzátvételt nem írtam alá), így papíron a
bruttó 100.000 Ft háromszorosára (július, augusztus, szeptember,
október) még mindig jogosult vagyok?

 

Ha igen, kérlek, adjatok tanácsot, hogy hová kell fordulni ilyen esetekben.

 

Köszönettel, Egy elkeseredett munkavállaló

 

Kedves Elkeseredett Munkavállaló!

 

A fizetési papírok elsősorban bérszámfejtési, adózási papírokat szolgálnak, tehát hacsak nem írtad alá rajtuk, hogy "a mai napon átvettem a pénzt", akkor nem lehet velük bizonyítani azt, hogy ténylegesen megkaptad a fizut. Ezt átutalási igazolással, vagy átvételi elismervénnyel lehetne igazolni.

 


Természetesen van hová fordulnod: a legegyszerűbbnek a fizetési meghagyásos eljárást tartom, ezt akár te magad egyedül is elintézheted, mert viszonylag egyszerű, formanyomtatványt kell kitölteni és az illetékes bíróságra beadni, a mellékletekkel együtt.

 

Jó hír, hogy a nemleges tényt nem kell bizonyítani: te fogod azt állítani az eljárásban, hogy nem fizettek és nekik kell majd bebizonyítaniuk, ha mégis. Ha pedig ez nem sikerül, akkor a bíróság kötelezni fogja őket arra, hogy fizessenek ki.

 


Ha a bíróság mellett döntesz, mindenképp küldj előtte egy fizetési felszólítást, tértivevényes levélben. Lehet, hogy már ez arra indítja őket, hogy fizessenek - főleg, ha vannak pályázataik -, ha mégsem, akkor is nagyon fontos az eljárás előtt egy ilyen.

 

Persze egy ügyvédet is megbízhatsz a fentiekkel, ha úgy érzed. Fizetési meghagyásos ügyeket viszonylag olcsón szoktak vállalni.

 

Üdvözlettel:
Erynnis