Hátrány a bölcsész diploma?

Kedves Despota és tisztelt HR asszisztensek, ügyintézők!

 

Bölcsész diplomám van (nem nyelvszak), a magát legjobbnak tartó magyar egyetemről (ELTE), közel 10 éves tapasztalatom a saját szakmámban. Dolgoztam már a versenyszférában itthon és külföldön is, de tapasztalataim túlnyomó része a közszférából származik. Nemrég léptem át a 3. X-et. Angolból felsőfokú nyelvvizsgám van, nagyjából folyékonyan beszélem a nyelvet.

 

Ennyit a bemutatkozásról. Mivel a fizetésemből nem tudok megélni (jelenleg a közszférában dolgozom), így elhatároztam, hogy állást keresek. Több hónapja azzal töltöm a szabadidőm nagy részét, hogy minden egyes hirdetésre, aminek megfelelek, úgy küldöm el a pályázatomat, hogy személyre szabom az önéletrajzomat, kitöltöm a toborzó cég honlapján az űrlapokat, angolul és magyarul motivációs leveleket írok (szintén a kiíráshoz igazított levelet). Eddig 60 önéletrajzot és motivációs levelet küldtem el angol és magyar nyelven. Rengeteg időt fektetek az álláskeresésbe. Egy ismerősöm, aki toborzó cégnél dolgozik, azt mondta, hogy jó így az önéletrajzom (ő sajnos olyan területen funkcionál, ahol az én tudásommal nem rúghatok labdába).

 

Mivel a szakmám olyan, amit a versenyszférában ritkán értékelnek, így adminisztrátori, asszisztensi állásokra pályázom, de néha recepciósi munkakörre is elküldöm az önéletrajzomat. Call centerekkel is próbálkozom, de oda sokszor már két nyelv kell folyékonyan, sőt, esetenként három.

 

A cél az lenne, hogy bekerüljek egy nemzetközi nagyvállalathoz, lehetőleg multihoz, mert szeretném látni, hogyan működnek.

 

Tudom, hogy válság van, de azt gondolom, hogy ezekre az állásokra kifogástalan az önéletrajzom és a motivációs levelem, normálisan nézek is és normális fotót csatoltam, tipográfiailag figyelemfelkeltő az önéletrajzom, tehát máshol lehet a hiba, de el sem tudom képzelni, hogy hol. Hallottam, olvasom, hogy az ilyen típusú állásokra 600 önéletrajz érkezik, de nem tudom elképzelni, hogy a többiek miben annyira jók, mi az a szint, amit én nem ütök meg, hogy interjúra sem hívnak be. A fizetési igényem, azt hiszem, nem magas, de sokszor nem is kell beírni az önéletrajzba, így ez nem lehet az oka a teljes hallgatásnak.

 

Az 59 beküldött önéletrajz eredménye annyi, hogy eddig két helyre hívtak be, az egyik közszféra, tehát a fizetés nem lenne jobb, mint a mostani helyemen, a másik hely sem multi.

 

Lassan feladom, mert az álláskeresésre fordított időt mással is el lehet tölteni, aminek talán több eredménye van. Akkor viszont kénytelen leszek örökké a mostani állásomban maradni, hiszen még egy pár év, és a korom miatt végképp sehová sem fognak fölvenni.

 

A másik megoldás, hogy tanulok valamit, de sajnos van, amire nem vagyok alkalmas (programozás, műszaki szakmák), egyszerűen nincs meg az ahhoz szükséges gondolkodásom - próbáltam, tehát tudom, miről beszélek. Ráadásul akkor megint az lesz a kérdés, hogy mit kezdek majd a frissen szerzett diplomámmal/tudásommal 34-35 éves pályakezdőként? Van-e értelme ebbe pénzt fektetni és ha igen, mibe?

 

Azért írok, mert azt szeretném megkérdezni a valóban tapasztaltaktól, hogy mi zajlik a másik oldalon, a toborzó irodák kikből választanak az ilyen állásoknál? Tényleg 600 pályázat érkezik egy-egy hirdetésre? Abból a 600-ból tényleg mindig van-e több olyan jelentkező, aki már dolgozott multinál előtte? Lehetséges-e az, hogy a diplomám, illetve a túlnyomórészt közszférában szerzett tapasztalatom olyannyira negatívan cseng, hogy ennek köszönhetem a teljes érdektelenséget?

 

Biztosan lesznek éles kritikai megjegyzések, nekik előre is ajánlanám azt, amit fentebb már írtam, hogy nem lehet mindenki informatikus és mérnök, vagy értékesítő.

 

Üdv., Egy elkeseredett bölcsész