Sportot űz a megalázásból
Kedves MT!
23 éves vagyok, 3 és fél éve dolgozom a vendéglátó iparban. Egy gyorsétteremen kezdtem, majd egy kávézóban szolgáltam fel, most pedig egy pécsi étteremben dolgozom. A munkámat nagyon szeretem, azt tervezem, hogy egyszer saját éttermet nyitok majd, de az biztos, hogy egész másképp fogom vezetni, mit mostani főnököm, az étterem tulajdonosa.
Az ő szemében mindannyian (pincérek, szakácsok, kisegítők) csak tárgyak vagyunk, akikkel azt csinál, amit csak akar.Minimálbérre vagyunk bejelentve, ezen kívül még megilletne bennünket a borravaló is, amit persze nem kapunk, csupán egy töredékét.
Főnökünk sportot űz a dolgozók megalázásából.Állandó ordibálás, káromkodás mellett kell megpróbálnunk kifogástalanul teljesíteni, ami mondhatom nem könnyű. Több lányt alázott már meg a vendégek szeme láttára, ostoba, ügyetlen kurvának nevezte az egyiküket, csak mert nem azt vitte ki, amit a vendég kért. Ha nem tetszik neki valami, akkor a kiabálás mellett testi erejét is beveti, engem is többször lökdösött, illetve a karomnál fogva rángatott ide-oda, ami napokig lila volt.
Nem csak a dolgozókkal bánik így, a vendégeket parasztoknak nevezi, persze csak a hátuk mögött. "Jó lesz ezeknek a parasztoknak így is", szokta mondani, ha valami hibára felhívjuk a figyelmét (elfogyott a folyékony szappan, stb.).
Mindenki gyomorgörccsel jön be reggel és csak reméli, hogy aznap épp nem őt pécézi ki magának jóságos főnökünk.
Nikol