Hátba támadt a HR-es

Nyerj Asus netbookot a Munkahelyi terror blog nyereményjátékával. Csatlakozz  facebook oldalunkhoz  és automatikusan részt veszel a sorsoláson.

 

A részletekért kattints ide

 

Egy multi cég dolgozóijaiként a közvetlen feletteseinkkel kapcsolatos problémáinkkal a cég HR osztályához fordultunk, aminek következményeképp elbocsátottak minket, miközben a HR konzultáns biztosított arról, hogy panaszaink miatt nekünk ebből semmilyen problémáink nem adódhatnak.


Ennek ellenére a HR-es azonnal tudatta a főnökömmel, hogy panaszt tettünk, és kettesben megbeszélték egymás közt a dolgokat. Másnap azonban a konzultáns személyesen kijött a munkahelyre, ahol a főnökkel együtt elbeszélgettünk, és teljesen hihetetlenül, a főnöknek mindenben igaza volt, holott a problémák szabálysértésekről szóltak, melyek egy műszakvezetőt, és egy menedzsert támadtak, akik úgymond mindent megtehetnek a cégnél, mégis mi húztuk a rövidebbet, és elbocsátottak minket, teljesen értelmetlen indokkal, hogy már nem tud velünk így együtt dolgozni.

 

Nem tudjuk, hogy ez így mennyire jogos, mivel tudtunkkal a HR osztály a dolgozók érdekeit képviseli. Mellesleg megtudtuk, magától a HR konzultánstól, hogy már hasonló panasz érkezett több is, ezen személyekre, és mégsem tettek semmit… Egyszóval a HR konzultáns úgymond kijátszott, és hátba támadott minket.

Veled is kiszúrtak?Írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz