A bérem nem kitermelhető

Sziasztok!


A segítségeteket szeretném kérni!


A jelenlegi munkáltatómnál dolgoztam 2008.09.01. óta, határozatlan időre kötött munkaszerződéssel, ügyintézőként ! Az ügyvezető 2009 márciusában csinált még egy céget teljesen más munkaterületen: aszfaltjavítás. Akkor bele lettem kényszerítve az állásom megtartásáért, egy tanulmányi szerződésbe, miszerint Angliában egy hetes tanfolyamon részt veszek vele aszfaltjavítással kapcsolatban melynek költségét ő állja, cserébe 3 évig együtt dolgozok vele.


Azóta mindkét cégénél dolgoztam, az utóbbinál aszfaltjavító munkásként. A béremet a gazdasági válságra hivatkozva 2009.08.31. én netto 120 ezerről netto 96ra csökkentette, amit nekem természetesen el kellett fogadnom. Ami még fontos az üggyel kapcsolatban, hogy az ügyvezető természete szinte elviselhetetlen, 2003 óta én voltam a legtöbbet foglalkoztatott személy a cégnél, az ordenáré, lekezelő, megalázó stílusát nehéz elviselni, én is csak 2010.05.06.-ig tudtam.


Mikor egy megbeszélés során közölte, h a bérem nem kitermelhető, és döntsem el mit szeretnék csinálni a cégnél a továbbiakban. Csak az aszfaltjavítási terület jöhetett szóba, de a jelenlegi állomány miatt a munkaidőm nem érte volna el a teljes munkaidős határt. A részmunkaidőt nem tudtam vállalni, és egy ismételt több órás szitkozódás (részéről) után, megírtam a rendkívüli felmondásomat, leírtam a folyamatban lévő ügyeket és az irodában hagytam. Telefonon értesítettem, hogy nem csinálom tovább, mire fenyegetőzésbe kezdett.


Azóta többször kerestem telefonon, és a mai napot adta meg a kiléptetésemre,keresésemre már csak annyit mondott, hogy majd értesít mikor mehetek. Pár perce érkezett a cégtől egy ajánlott levél, melyben a felmondásomat letagadja és munkahelyi felszólítás tárgy alatt, kiforgatva a történteket, felszólít, hogy jelentkezzek nála az ügy rendezésére.
A tanulmányi összeget mindenképpen vissza akarja kapni, hiába szerettem volna ledolgozni a hátralévő 2 évet, épeszű ember képtelen elviselni ami a cégnél van.


Nem tudom meddig mehet el az ügy és merre lépjek erre a levélre, több hangfelvételem van a vele folytatott "megbeszélésekről", több volt alkalmazottal is jóban vagyok akik a már említett ok miatt léptek ki.


Előre is köszönöm a segítségeteket.


Üdvözlettel:
Nismo

Szia!

 

A tanulmányi szerződés felmondása a részedről ennyi információ alapján megalapozottnak tűnik, másik oldalról pedig az egy hetes tanfolyamért cserébe három évet bevállalni szerintem nagyon sok - egy esetleges perben az értékaránytalanságra is lehetne hivatkozni.


Mindenképpen beszélj ügyvéddel, ha komolyabbra fordulna az ügy.

Üdv,
Erynnis