Egy vicc Magyarország

Komolyan mondom egy vicc ez a Magyarország...


Csak összehasonlítás szintjén, én kereskedelemben dolgoztam 2 évig értékesítési vezetőként, és akkor sem kerestem annyit, mint most Ausztriában, utolsó szartúró segédmunkásként.

Egy vicc Magyarország
Igen kérem, az a nagy helyzet, hogy az országunk elveszett.
Fél évvel az elbocsátásom előtt (a cég megszűnt) megéreztem hogy baj lesz, és igen durván feltapadtam az állásportálokra.


(A kollégáim röhögtek rajtam, már akiknek mondtam hogy rosszat sejtek, most fele állástalan, 20 százaléka csak feketén lézeng mint gólyafos a levegőben vállalkozóról-vállalkozóra, a maradék 30 meg átlagban jelenleg a fele pénzt keresi az addigi fizetésének.


Most persze kuncsorognak hogy milyen jó lenne ha őket is ki tudnám hozni.)


Kijelenthetem, hogy több mint 700!!! helyre küldtem el az önéletrajzom, és siralmas eredményeket könyvelhettem el. A felkínált pozíciók-fizetések-munkakörülmények-elvárások nemhogy az univerzum és a józan ész határait súrolják, hanem fényévekkel mennek túl azokon. A szó legszorosabb értelmében egy tragikomédia.


Bárki aki ma Magyarországon legalább fél éve állást keres és sikertelen, készüljön fel arra hogy még minimum 6 hónapig ugyanezt fogja tenni és utána se biztos hogy talál, vagy ha igen akkor se biztos hogy testhezálló lesz, vagy hosszú ideig tud ottmaradni.


Ha okos ügyes jóravaló széles látókörű egyszóval igazán életre való fasza gyerek vagy csaj vagy, akkor a multiknál felejtsd el hogy az árufeltöltőnél magasabb pozíciót kapsz.
Szóval röviden a helyzet odahaza: katasztrofális kilátástalanság.


Aztán vegye elő mindenki szépen a zsebszámológépet:
Én, hangsúlyozom, utolsónál is utolsóbb segédmunkásként keresek kint 1000 eurót nettó egy hónapban.


A bruttóm 1200, ezt még itt nem adóztatják(!!!), csak nyugdíj tb meg mittommilyen járulékokat vonnak le. Ez itt a minimálbér! Igen, mindenkinek jojózhat a szeme, Ausztriában cirka 250.000 Ft nak megfelelő a minimálbér.


Aztán a következő sokk:


Ez az 1000 eurócska nem 12 hónapra jár nemám, hanem 14! Mit is jelent ez? Azt hogy júniusban és novemberben 2000 euró jön. Ezt itt törvény írja elő mindenki 14 havi fizetést kap / év.


A helyzet csak cifrább lesz, ha megemlítem, hogy közel 10 féle támogatást lehet kérni, pl utazási költségtérítés (autóval!!!) lakástámogatás és még a fene tudja mik, ja és ki is fizetik nem csak "aha jóvan, hát majd megnézzük mit tehetünk duma", mindez 5 évre visszamenőleg is igényelhető akár csak úgy mint az adójóváírás!


Következő sokk:


Megszűnik az állásod valami okból kifolyólag, tökmindegy miért, ha legalább 6 hónapot egyhuzamban dolgoztál idekint bejelentve, akkor szépen bemész a munkaügyire, és 800(!!!!) euró munkanélküli segélyt kapsz minimum 3 hónapig, plusz ha elmész tanulni valamit, akkor ezt még megtoldják valamennyivel, és a tanulmányod teljes ideje alatt kapod, ha 1 év akkor 1 év. Csak zárójelbe jegyzem meg, hogy mindezalatt jogosult vagy az említett további támogatásokra, lakás, fűtés stb. amit ki is fizetnek szó nélkül.


Na most akkor kérdem én mint egyszerű ember.
Hol  vagyunk mi ettől? 100 év? Vagy 150? Vagy 1 fényév? Esetleg 1000?
Időben biztos.


De megsúgom, hogy távolságban viszont itt van a szomszédban...
És nem említettem olyan pozitív dolgokat, mint a közlekedési morál, a rendezettség, stb.
Egyetlen fájó pont van az egészben. Auslander (külföldi) vagy.


Végszóként annyit, hogy aki most 30 év alatt van, lehetősége adódik dobbantani nyugat irányába, az kapaszkodjon a bőröndjébe, vegye a kalapját és szélsebesen húzzon el Magyarországról, és max akkor menjen vissza, ha már elérte a nyugdíjaskort, vagy időközben annyira megszedte magát, hogy munka nélkül sincsenek anyagi gondjai.


Odahaza egy frissen a nagybetűsbe csöppent emberkének, bármilyen komolyabb anyagi vagy családi háttér nélkül 1 az egymilliárdhoz az esélye hogy boldog, kiegyensúlyozott NORMÁLIS dolgozó ember legyen, aki hosszútávra tervezhet és leélheti az életét becsülettel.


Ez van kérem, tessék tudomásul venni, a számok magukért beszélnek.


Azért írtam mindezt, hogy levonjátok a konzekvenciát, mert ugye jó magyar szokás panaszkodni, de ami otthon van, az tényleg egy nagy kalap SZAR.