Call centeres terror

Kedves Szerkesztők, kedves Olvasók!

 

25 éves lány vagyok, érettségi óta dolgozom. Főként call centeres munkakörökben tevékenykedtem idáig, voltam piackutató, ültem ügyfélszolgálatokon, de a legtöbb időt telesales-szel, azaz telefonos értékesítéssel töltöttem. A telesales-es operátorokon nagyon nagy nyomás van, mert ha huzamosabb ideig nem tudnak eredményt produkálni, elküldik őket. Nehéz munka, hiszen nem könnyű az ügyfelek bizalmát telefonon keresztül elnyerni, nem tudják, ki ül a vonal túlsó végén, bizalmatlanok, amit meg is értek, hiszen az adatokkal való visszaélés sajnos nagyon elszaporodott az utóbbi években. Rengeteg telemarketinges cég verte át már az embereket, lejáratva ezzel a szakmát.


Ami a lényeg: 2011 január elején jelentkeztem telefonos értékesítőnek az ország egyik legnagyobb és legismertebb biztosítótársaság nyugdíjpénztári call centerébe. Mivel az elmúlt időszakban a nyugdíjrendszer teljesen átalakult, sok ügyfelet kellett tájékoztatnunk erről, emellett egy balesetbiztosítást is el kellet adnunk nekik.


Napi 6 órában dolgoztunk, hétfőtől péntekig. Hajtottam magam, mint az őrült, aminek meg is lett az eredménye, rengeteg balesetbiztosítást kötöttem az ügyfeleknek telefonon. Dicsértek is a csoportvezetők, hogy milyen ügyes vagyok. Hozzáteszem, hogy három huszonéves csoportvezetőm volt, akiknek a szakmai tudását inkább nem ecsetelném, legyen elég annyi, hogy többször az operátoroktól kérdezték, hogy mi hogyan van, mit kell csinálni... A tegnapi napon, 2011.03.18.-án 14:00-kor kezdődött a délutános műszak. Beültem a helyemre, éppen akkor indítottam el a gépemet, amikor az egyik csoportvezető odajött hozzám, hogy menjek be a tárgyalóba. Jött a másik kettő is. Elmondták, hogy meg kell válniuk tőlem, mert bár a teljesítményemmel abszolút nincs gond, sőt, nagyon is jól értékesítettem, sem a munkastílusommal nincs probléma, a szüneteket betartottam, nem késtem egyszer sem stb., de elkövettem egy súlyos fegyelmi vétséget. Elkerekedett a szemem...


Egy ügyfelet minimum 5X meg kellett próbálni elérni, és ha 5-szöri keesés után sem vette fel a telefont, akkor törölhettük. Nekik az volt a nyűgjük, hogy én jó pár ügyfelet 5-nél többször próbáltam meg elérni, ezáltal nem pörögtek eléggé a hívások, ez pedig az informatikai rendszerek kijátszása, ami súlyos fegyelmi vétség...hiába mondtam nekik, hogy rengeteg olyan ember volt, akit mondjuk 6. vagy 7. alkalommal hívtam fel, mire felvette a telefont és el is tudtam neki adni, őket ez nem érdekelte, hanem csak a fent említett dolgot szajkózták, hogy én súlyos vétséget követtem el...elmondták, hogy először rendkívüli felmondással akartak elküldeni, de aztán nagylelkűen felajánlották, hogy közös megegyezés legyen.


Köpni-nyelni nem tudtam. Amikor visszamentem a helyemre, hogy összepakoljam a cuccaimat, a kollégáim kérdezték, hogy miért hívtak be a tárgyalóba. Amikor meghallották, hogy milyen indokkal küldenek el, nem mutattak túl nagy meglepettséget. Az egyik kedves kollégám mondta, hogy másokat is küldtek már el hasonló mondvacsinált indokokkal, csak mert közeledett a próbaideje vége, éppúgy, mint nekem (április elején járt volna le), és a cég szarrágó ahhoz, hogy többet fizessen. Azt is hozzátette: egyfolytában rettegnek, hogy mikor vágják ki őket is.


Nem is annyira szomorúságot, hanem dühöt érzek. Azt hittem, hogy az ország egyik legismertebb, legnagyobb és legnépszerűbb, "A" betűvel kezdődő biztosítótársaságának nyugdíjpénztára némileg korrektebb vezetőket alkalmaz. Ezek szerint mégsem a megkötött szerződések számítanak, hanem van idejük és enegriájuk azzal szőrözni, hogy a javasoltnál egy-két alkalommal többször kerestem egy ügyfelet? A slusszpoén az egészben az, hogy az egyik csoportvezetővel még 2006-ban dolgoztam együtt egy másik telemarketinges cégnél, ott is előfordult, hogy nem csak 6-7, hanem 10-11 alkalommal is hívtunk egy-egy embert, és érdekes módon akkor ez nem jelentett problémát neki.


Csalódott vagyok, mert nem érzem igazságosnak, hogy a kimagasló teljesítményem ellenére ilyen indokkal léptettek ki. Véleményem szerint ha valóban a hozott szerződések a fontosak, és jól teljesítek, nem így kellett volna történnie a dolgoknak. Mindenki kerülje el a legnagyobb "A" betűs nyugdíjpénztárat, ha munkát keres.


Üdvözlettel:

Lilian

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com