Multik és magyar nagyvezetőik

 

A Csíbor zenekar Taxi című lemezéről szeretnénk ajánlani Nektek egy pöpec kis nótát, melynek címe Zacc. A dalt letölthetitek, megoszthatjátok, rongyosra hallgathatjátok és ha kíváncsiak vagytok a következő szerzeményre is, akkor nincs más dolgotok, mint hétfőn a Mandiner blogra kattintani. Aki pedig élőben is szeretné meghallgatni őket, az május 27-én feltétlenül látogasson el a Dürer Kertbe. Én tuti ott leszek!

 

03 Csibor - Zacc by Csibor

 

Sziasztok

 

Egy érdekes történet, nekem inkább rémálom.

 

Egy nagy német multinál dolgoztam sokáig, aztán kitettek. A volt pozim nem írom le, mert még kitalálják, ki vagyok. Rajtam kívül még minden normálist szépen kitettek és most olyan diri visz egy kb. 1000 fővel futó céget, aki a suliban hamisította a műszaki rajzát a vizsgán, amikor a céghez került akkor meg még kis hajcsárt játszott alsó szinten, ha értitek ez mit jelent. Jól helyezkedni könyökkel törni előre, mindegy hogy hogy. Ezekből lesznek igazgatók. A németet is csak makogta. Ezért nem lesz sok munkahelyen egészséges munkavégzés, mert az e félék játszanak igazgatót, és a sok szerencsétlen DOLGOZÓKKAL. A testvér cég németországi részén nincsenek hasonló megszorítások, mint idehaza. Miért nem azt kell követni?


Egy műszakban a sok szerencsétlen DOLGOZÓ két alkalommal mehet dohányozni, piros napos ünnepeken is menniük kell dolgozni. Hol itt a családcentrikus meghatározás betartása? Pedig ezt vallják vezetői szinten. LOL. Nem vicces. A HR főnöknő a saját ismerőseit hordja a céghez. Ezeket a módszereket a rabszolgatartás idején alkalmazták. Nem tudom, a DOLGOZÓK meddig tűrik? Tudom itt keleten nem sok a munkahely, gondolom, ezt használják ki drága céges autóval járó vezetőnek titulált hajcsárjaink. A DOLGOZÓK fizetése pedig nem sok. Korruptok pedig sokan vannak. Ez a cég úgy veszi fel az új dolgozókat, hogy később se mondhassák el a véleményüket, de legalább hozzáértő embereket venne föl! Aki érti a dolgát, de aki, és érti a munkát, de nem tud nyalni, azok a háttérben gyomorgörcsöznek. Ez milyen cégkultúra?

 

Nekem van egy elvem, ha vezető vagyok olyan DOLGOZÓT veszek föl és becsülöm, meg aki jobban ért ahhoz, amit csinál, mint én, mert én se érthetek mindenhez. Nekem azt kell tudnom ki jó arra amit majd tudnia, kell. Röviden a saját politikámról. Jó lenne, ha ezt sokan megfogadnák, mert ez a nyerő.

 

Van állásom örülök, ráadásul egy egész másvilágú Multinál, mint vezető. Ezt nem képzeltem volna, hogy ilyen is van. Itt van kultúra, emberszeretet GRATULA!

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a