Sziasztok!

 

Nem tudom mennyire terror, vagy sem az én sztorim, de gondoltam megosztom veletek, miként mennek nálunk a dolgok. Sokszor hallani, olvasni arról, hogy a jó főnökök miként igyekeznek motiválni alkalmazottaikat, ezzel jobb és hatékonyabb munkavégzésre ösztönözve őket. Az elvárás nálunk is az, hogy minél gyorsabban, minél jobb hatásfokkal dolgozzunk, csak az ösztönzés módja más, mint amikről hallottam eddig. Nem motiválásról van ugyanis szó, hanem éppen az ellentettjéről. A főnökünk úgy próbál kicsikarni belőlünk többet és többet, hogy közben a béka hátsófele alatt érezzük magunkat.

 

Saját tapasztalatból tudom, hogy ha dicsérnek és motiválnak, akkor sokkal szívesebben és lelkesebben fogok neki a teendőknek. Persze így is elvégzem a rám bízott napi penzumot, mert ha az ember meg akar maradni a helyén, akkor hibázni nem nagyon van lehetőség, de eközben gyűlik bennem a harag és az elkeseredés. De hogy végre valami konkrétumot is mondjak, a főnököm módszerei nagyjából a következőek.

 

Először is rendszeresen 1-2 naponta, de főleg egy nagyobb projekt kezdetén eligazítást tart, amely abból áll, hogy a kiosztott feladatok után ordítva közli a csapattal, hogy senkik vagyunk. Ezt először általánosságban közli, majd találomra kezdi sorolni a neveket, ahogy éppen a kedve diktálja és csak dől belőle. " Laci, te egy nagy senki vagy, Tibor is egy nagy nulla. Szart sem értek, ezt jegyezzétek meg.". Miután sikerül a morált teljes mértékben eltüntetnie, vigyorogva távozik, mi pedig állhatunk neki kiváló lelkiállapotban az elvégzendő munkának. Próbáltunk már egyenként és közösen is beszélni vele ezekről a kirohanásokról, de azt válaszolta minden egyes alkalommal, hogy ez az ő bevett módszere, mi pedig ezt nem kérdőjelezhetjük meg, vagy elfogadjuk, vagy ha akarunk, keresünk magunknak másik munkahelyet, mindenki pótolható.

 

Persze tudom, hogy mindez nem annyira súlyos eset, mint azoké, akik a blogra szoktak írni, de mindenkinek a saját gondja a legnagyobb. Azon túl, hogy ilyen légkörben minden nap csigalassúsággal ér véget, ez kihat a magánéletünkre is. Ha az ember folyton ideges, akkor nem tud türelmes lenni a szeretteivel sem, ebből pedig jönnek az újabb konfliktusok. Kiút sajnos nincsen, mert nem élünk olyan időket, hogy bármelyikünk is kockára tehetné a megélhetését. Különben már mindenki lépett volna.

 

Üdv: Marci

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.