Csatlakozzon a Civilek a Munkahelyi Terror ellen Közhasznú Egyesülethez! További részletekért kattintson IDE!

Kedves MHT,

 

Nemrégiben kaptam kézhez a Nemzeti Konzultáció aktuális kérdőívét, mely most tényleges aktualitást hordoz a számomra, mivel egyebek mellett a munkahelyteremtést veszi górcső alá. Szép, míves kezdeményezés. Amíg papíron van és olvasom a nemes szándékot, mely vezérli ezt a cselekedetet, teljes mellszélességgel mellette tudok állni.

 

 

Ugyanakkor (itt szokott a stiláris szerkesztésekben a dramaturgiai „De" helyet kapni...) mint gyakorlott – már-már ebben is túlképzett - munkakereső, azzal találkozom, hogy a legelemibb, legfontosabb és leghasznosabb változás nem papíron kellene, hogy elkezdődjön, hanem a sokat emlegetett fejekben, gondolkodásokban és látásmódokban. Had maradjak a saját példámnál, mint érintett. Koromnál fogva ahhoz az aktívnak mondott csoporthoz tartozom, akiknek legjelentősebb hányada még megélhetési celebség, adócsalás, médiaprostitúció vagy egyéb alternatív módok helyett, munkából akarnának megélni, és már van annyi élet, illetve munkatapasztalatuk, hogy erejük teljében hasznos, érdemi munkájukkal hozzájáruljanak az ország működőképességéhez is.

 

Személyes nehézséget nekem a papírokkal alátámasztható tudás hiánya okoz, azaz, eljutottunk abba az ördögi körbe, hogy bár gyakorlatban tanultam és szereztem meg sok olyan tudást, mely igen hasznos és hatékony, a munkaerőpiacon megjelenő utánam következő generáció szó szerint „leiskoláz" engem elméleti tudásával. Tipikusan az a HR-es gyakorlat következik ebből, hogy megítélésükben azonos halmazba kerülök az általános iskolákat éppen, hogy csak kijártakkal, de szakmai tapasztalataim és ismereteim okán az alul, vagy túlképzettek táborát erősítem.

 

Az alulképzettet megértem. Valamikor nekem még gyakorlatban mutatták meg, hogy kell beverni egy szöget a falba anélkül, hogy lilára ne verjem az ujjaimat, de címeres diplomát nem adnak ezért. Ma ezt projectnek nevezik, összehívják az operatív bizottságot, teamworkot, brainstromingot és menedzser stábot kinevezve a díszes folyamatábra élére, várják, hogy jöjjön valaki, aki látott már szöget és kalapácsot működés közben. Ehhez képest, mivel alapvetően a kalapács és a szög konstellációjának virtuozitásához jobban értek, mint ennek a folyamatnak az elméleti levezetéséhez, bizony lássuk be, tényleg alul maradok. Persze, szakma-specifikusan alulképzett vagyok, mivel nem értek a gyémántcsiszoláshoz, az érsebészethez, ércöntéshez, a lóidomításhoz, avagy képzetlen vagyok, mint fluxuskondenzátor szerelő is.

 

Ebből eredően, voltaképpen a túlképzett definícióval van némi gondom. Én a magam részéről jobban testhezállónak érzem a „jólképzett" kifejezést, hiszen el kell ismerni, ha egy bizonyos területen eltöltött tizenéves szakmai gyakorlatot veszünk alapul, akkor a hozzáértés, ha nem is iskolai rendszerben szerezve, de rendelkezésre áll. Felvértezve azzal a plusz tudással, mely egy felsőoktatási intézmény fakultációjában sem szerepel, ez pedig a józan ész gyakorlati használata.

 

Negyedik hónapja figyelem reggelente a hirdetéseket azzal közhelyszerű tapasztalással, hogy a munkaadók a marhabél lapátoláshoz is elvárják a diplomát és a nyelvvizsgát. Értem én, hogy az elvégzett iskola, valamely szinten garantál némi intelligenciát, avagy tanulási és tudás-befogadási képességet, de ennek hiánya nem feltétlenül eredményezi azt, hogy a jelentkező eleve képtelen lenne ellátni a munkát, melyre jelentkezett. Ez némileg diszkriminatív és kirekesztő számomra. Elismerem, hogy amíg van kínálat, addig válogatni is lehet, illetve nincs sem idő, sem humán kapacitás nem áll rendelkezésre mindenki meghallgatására.

 

E sorok sem váltják meg a világot, pusztán egy 41 éves ember személyes tűnődései, miért is kell aktív tudását és erejét kihasználatlanul töltve, tétlenül szemlélnie egzisztenciális lecsúszását, elszegényedését és kilátástalanságba süppedését. Nem szándékom az önsajnáltatás, nyilvánvaló, hogy elsőként önmagamért vagyok felelős, de tény, hogy eddigi 22 munkában és demokráciában eltöltött év alatt a szociális hálóból leginkább a lyukakkal találkoztam. Nem is társadalmi kritikát fogalmazok meg az embertelen világról, hiszen a társadalom nem fejlődik, az emberiség nem javul, mindössze a minket körülvevő eszközök változnak meg. Aki még tollal írt papírra, nem barbár a legmodernebb szövegszerkesztővel szemben, emberi értékeit nem az eszközeinek használata határozza meg. Kicsit elkalandoztam...

 

Jelen helyzetemben a negyedik - és azt megelőzően kilenc - hónapon átívelő munkakeresési fázisban tapasztalataim alapján a következő lehetőségek tárultak elém. A munkakeresési portálokon nagyjából húsz azonos cég hirdeti állásait. Lehetek biztosítási ügynök, különböző leleményes szócsavarral feltalált pozícióként tálalva, melyből gondos alapossággal kihagyják a biztosító, biztosítás és ügynök szavakat. Helyette ügyfélkapcsolati vezető, unit menedzser, értékesítési csoportvezető, sales assistant, termék specialista, üzleti referens és egyéb titulusok várnak rám. Árulhatok luxus fazekakat és csodalámpákat ráérő, kisnyugdíjasoknak, akik fészkelődve ugyan, de végigülnek egy fejtágítást a beígért ingyen dugóhúzóért. Ha van éppen befektetendő százezer Forintom (melyik munkanélkülinek nincs?) akkor vásárolhatok kezdőcsomagban szappant, bőrfeszesítőt, Aloe Vera kivonatos multivitamin koncentrátumot, aranylemezkéket, amivel megkezdhetem csapatom és karrierem építését, amire mindig is vágytam titkon. Ezzel ők nem alantas munkát ajánlanak, hanem befektetést, remek csapatot, teljesítményarányos, hatalmas pénzeket és jutalom hajóutat a Boszporuszon. Ingyen sör és örök élet azonban is sincs. Sajnos ezek pontosan olyan távol állnak jelenlegi élethelyzetemtől és elképzeléseimtől, mint a további lehetőség, hogy valaki egyszer Dubaiban egy kecskekörmöt is fizetne a bájaimért.

 

Nem is említem a HR gyakornokok és specialisták rémálmát, mikor is valaki veszi a bátorságot, hogy munkára jelentkezzen betöltött 40-ik életéve után. Számukra, tán ez az a kor, mellyel az ember belépett a halálzónába? Ennek kivédéséhez, szakmai tanácsként azt a javaslatot kaptam, hogy függően a megpályázandó munkakörhöz, rendelkezzek több önéletrajz verzióval, melyben „bizonyos adatokat" - életkort és szakmai relevanciákat - a hirdetett és megpályázott pozícióhoz igazítsam. Azaz, a siker eléréséhez, az újraépítendő karrieremet, egyből hazugsággal (elnézést, taktikai csúsztatással) kezdjem.

 

Aktuálisan a regisztrált munkakeresők táborát erősítem, és mikor felvetettem az irodában, hogy bármilyen tanulási lehetőségen, vagy szakmai átképzésen örömmel vennék részt, furcsán néztek rám és igen kedvesen kértek, hogy ebbéli világuralmi terveimről mondjak le egy időre. Nem tudom, mi lenne a jó megoldás. Nem tudom, nekem kellene-e megoldást találni erre a problémára. De talán, ha az önkormányzatok munkaügyi kirendeltségének van mentálhigiéniás szolgáltatása, elkerülendő, hogy elkeseredettségemben ne legyek megélhetési bűnöző, akkor egy kompetencia felmérés és végeredményének írásos hivatalos igazolása adhat némi további esélyt a munkakeresőnek. Szalmaszál, tudom, de néha pont egy szalmaszál okoz nagy tüzet. És már ideje tudjuk, hogy valami nagy-nagy tüzet kéne rakni...

 

Üdvözlettel,  Tamás

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.