Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

Tisztelt Mt!

Hosszú ideje olvasom a blogot, de korábban olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy volt állandó, viszonylag jól fizető, stabil munkahelyem és nem értek inzultusok sem. Sajnos egy jelentős létszámleépítés következtében (a korábbi 15-ről 3, azaz három főre csökkent a létszám) új munkahely után kellett néznem. Itt kezdődött a kálváriám, ami még jelen pillanatban is tart.

Magamról annyit, nem vagyok már fiatal bútordarab, 47 múltam decemberbe és bár 23 éves munkatapasztalattal rendelkezek azon a területen, amelyben dolgozom és két nyelvvizsgával is rendelkezek, három hónapja képtelen vagyok elhelyezkedni. Volt egy minimális tartalékom, amely mostanra szinte teljesen elfogyott, azaz eddig még csak túléltük valahogy a helyzetet a feleségemmel, de ami következik, na, abba jobb nem is belegondolni.

Azt mondják sokan, hogy aki akar dolgozni, az könnyen talál magának munkát. Nos, én nem tétlenkedéssel töltöttem az elmúlt hónapokat, minden egyes nap több tucat helyre küldtem el önéletrajzomat, hívtam telefonon vagy 100 munkahelyet, de az eredmény eddig zéró, nulla, semmi. Olyan, mintha az ember még csak nem is létezne, hiszen az esetek jelentős többségében még csak válaszra sem méltatják. Azt sem mondják, kösz te vén balek, nem kellesz.  Biztos nagyon megterhelő volna egy előre beállított formalevelet küldeni emailben a visszautasított szerencsétleneknek,…

Az eltelt időszakban mindössze 4 interjúra jutottam el, az egyik ráadásul 100 kilométerre volt a lakhelyemtől, de úgy voltam vele, hátha, még utazok is napi 2-3 órát, ha arra van szükség. De persze nem jöttek össze. Persze próbáltam én az olyan divatos dolgokat is, mint hogy az önbizalom-tuning, de semmire sem mentem vele. A kedvenceim az okoskodó, műkörmös HR-es kislányok, akik tényleg baromi csinosak voltak, de még most is itt visszhangzik a fülemben a nyávogó, affektáló hangjuk és még mindig előttem van az a felsőbbrendűség, amely sugárzott belőlük, hogy ők márpedig mindenki felett állnak, ők döntenek, ráadásuk pofa alapján. Ha szimpatikus vagy, bejössz nekik, még van esélyed, ha nem vagy az esetük, mehetsz a lecsóba. Nem számít a tapasztalat, a tudás, a kompetencia, csak az, hogy ők mit gondolnak rólad.

Az az igazság, hogy valójában elég elkeseredetté váltam mindössze három hónap alatt. Ha az ember lába alól kihúzzák a talajt és egyszerre rájön, hogy középkorúként már a kutyának sem kell a munkaerőpiacon, az a felismerés igazán kedvét tudja szegni. Kissé tanácstalan is vagyok, merre és hogyan tovább. Az már világos számomra, hogy az eddigi munkámat nem folytathatom, a szakmámban nem fogok tudni elhelyezkedni. Külföldre menni már nem akarok (amikor mentem volna, még nem lehetett), vállalkozni nincs elég tőkém, átképzéssel semmit sem érnék. Szóval valószínűleg kénytelen leszek valami szakértelmet ne kívánó, akár fizikai munkát is elvállalni, mert az éhség ugye nagyúr. Nem mintha szégyellném, mert véleményem szerint a munka semmilyen formája nem szégyen. Csak szomorú, hogy ezért tanultam egyetemen, végül is mondhatni feleslegesen. Sic transit gloria mundi…

Együttműködő partnerünk a Gránátalma Szépség- és Egészség Központ