Ki törődik a Ratkó-korszak szülötteivel?

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

 

Tisztelt Tanácsadó!  

 

Tudom, hogy a problémánk (Ratkó-korszak szülötteinek nyugdíjazása) nem kifejezetten munkahelyi terror. De sajnos egyszerűen nem tudunk kihez fordulni. Minket minden kormány semmibe vesz, hiszen idősek vagyunk, nehezen lehet bennünket mobilizálni, nehezen szervezkedünk, egészségi állapotunk siralmas, nincs pénzünk ügyvédeket fogadni, stb..   A helyzet az, hogy a mindenkori kormányok rossz döntéseinek következményeit mi viseljük.   Már a megszületésünk is kötelező volt, abortusz tiltása miatt. Nagy családban egész életünket nélkülözések közepette nevelkedtünk, nem ritka a 8-10 gyerek egy családban, bezzeg a kormány akkor sem támogatott bennünket! Mi tanulva a sanyarú gyerekkoron már csak 1-2 gyereket mertünk vállalni, mondanom se kell azt sem támogatta az állam! Becsülettel neveltük gyerekeinket, sajnos egyik napról a másikra éltünk, mivel akkoriban egy idősebb dolgozónál mi többet nem  kereshettünk! Mindig azt mondták várjuk meg, amíg annyi idősek leszünk mint ők, akkor majd többet kapunk és 55-60 évesen nyugdíjba mehetünk!  A rendszerváltás után felfordult velünk a világ! Jött a munkanélküliség, ha kerestünk is nem túl sokat, sokszor a fiatalabbakat helyezték előnybe, és ők kaptak több bért! A családon belül hol az anya, hol az apa, hol a gyerekek voltak munkanélkül!!!! Tehát örültünk, hogy megélünk, nem hogy megtakarítsunk!!! Időközben többségünk tanult, hogy jobban keressünk. Sajnos a tanulmányainkat sokan banki kölcsönből fedeztük, hiszen akkor még diák hitel sem volt, amit a mai napig nyögünk!.   Azt szeretnénk, ha az Alkotmány bíróság kimondaná, hogy a nyugdíj rendszer átalakítása a mi korosztályunkat többszörösen hátrányos helyzetbe hozta, az előttünk nyugdíjba vonulókkal szemben! Kínzásnak tesz ki bennünket, több alapvető emberi jogunktól foszt meg bennünket , pl. az élethez való jog, emberi léthez való jog,  hátrányos megkülönböztetés (diszkrimináció), kirekesztő, megbélyegző (Ratkó-korszak szülöttei), emberi méltóság, esélyegyenlőség, egyenjogúság, stb.:  Ttöbbszörösen hátrányos helyzetbe hoz bennünket, hiszen nekünk már 10 évvel többet kell dolgozni, mint pl. egy 1951-ben születettnek!

 29660.jpg

Nem beszélve róla,  hogy nekik beleszámították az állam által finanszírozott felsőfokú iskolákat, nekik nem volt munkanélküli, passzív táppénz, amit nekünk pl. a 40 éves nők által igénybe vehető szolgálati időbe nem számítanak be!   Ráadásul elődeink a Kádár-rendszerben, létbiztonságban éltek, kiszámíthatók voltak a dolgok, ingyen lakást kaptak, szinte ingyen gyógykezeltették magukat, ingyen gyógyüdülőkben, gyógyfürdőkben kezeltették magukat, SZOT üdülőkben majdnem ingyen üdültek, pihentek, töltődtek fel!!!!   Mi ezzel szemben létbizonytalanságban éltünk, a mindennapi munkahelyi, családon belüli, megélhetési stressz  felőrölte az egészségünket!!! és nekünk kellene még kb. 10 évvel tovább dolgozni? Ja, és ők elmentek 50-55 évesen nyugdíjba és utána még 10-15 vet nyugdíj mellett dolgoztak, tudtak megtakarítani!!! Nekünk meg sokszor munkánk sem volt, és mindenért sokat fizetünk! Pihenésre, szórakozásra nem is jutott, meg nem is volt időnk!

Alaptörvényből részlet:     

 

SZABADSÁG ÉS FELELÕSSÉG  I. cikk  (1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvetõ jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsõrendû  kötelezettsége.  (2) Magyarország elismeri az ember alapvetõ egyéni és közösségi jogait.  (3) Az alapvetõ jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvetõ jog más alapvetõ jog  érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni  kívánt céllal arányosan, az alapvetõ jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.  (4) A törvény alapján létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az alapvetõ jogok, valamint õket is terhelik azok  a kötelezettségek, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak.

 

 II. cikk  Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét  a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.     Milyen élethez és emberi méltóságról beszélünk, mikor nincs munka nem tudunk megélni, semmiféle segítséget nem ad az állam! A munka keresés során nap, mint nap, porba tapossák az emberi méltóságunkat, megalázó helyzetekbe hoznak bennünket, SZÉGYENKEZÜNK, nap, mint nap stresszben élünk!!! A munkanélküliségbe bele betegszünk testileg, lelkileg!!!!     III. cikk  (1) Senkit nem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni, valamint szolgaságban  tartani.

 

Nem vesznek fel 50 ÉVEN FELÜL, SE KÖZSZFÉRÁBA, SE VÁLLALKOZÁSBA!!!!, hiába van végzettségünk, és gyakorlatunk! Bizonyítani tudom, sok helyre be sem hívnak.

 

XV. cikk  (1) A törvény elõtt mindenki egyenlõ. Minden ember jogképes.  (2) Magyarország az alapvetõ jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem,  fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy  egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.  

 

Miről beszél, hogy egyenlő, nem vesznek fel bennünket munkahelyre, mert 50-55 évesek vagyunk, hiába van végzettségünk, és gyakorlatunk!  A NYUGDÍJAZÁSSAL KAPCSOLATBAN PEDIG SZERETNÉNK AZ ELŐDEINKHEZ VISZONYÍTOTT EGYENLŐ BÁNÁS MÓDOT, HA A KORMÁNY NEM TUD MUNKÁT ADNI, NYUGDÍJAZZANAK LE MINKET IS UGYAN ÚGY, MINTA AZ ELŐTTÜNK LÉVŐ KOROSZTÁLYT, 55-60 ÉVESEN, 35-40 ÉVI SZOLGÁLATI JOGVISZONNYAL!!!!     NYUGDÍJAZÁSNÁL AZ ELŐTTÜNK LÉVŐ KOROSZTÁLYNAK BESZÁMÍTOTTÁK A FELSŐFOKÚ ISKOLA ÉVEIT IS (ez 4-5 év!),  PEDIG AZT AZ ÁLLAM FIZETTE!!!!     SZÁMÍTSÁK BE NEKÜNK IS, FŐLEG, HOGY MI MUNKA MELLETT ÉS BANKI KÖLCSÖNBŐL VÉGEZTÜK EL SOKAN, ÉS MÉG MINDIG NYÖGJÜK A KIFIZETÉSÉT!!!! RÁADÁSUL KÉNYSZERÍTETTEK BENNÜNKET A NYELVVIZSGA LETÉTELÉRE IS, AMI TÖBB SZÁZ EZER FORINTBA KERÜLT!!! ÉS SOKAN NEM IS HASZNÁLTUK!!!    

 

1954-56 között születetteknek már közel 10 évvel kell többet dolgozni!!! Embertelen, megalázó, ez már ember kínzás, mivel testileg, lelkileg belerokkantunk már!!!     Amikor mi már születésünkkor sem kaptuk meg a fejlődésünkhöz szükséges élelmet, csak a nélkülözés jutott akkor is, és egész életünkben!!!! Az életminőségünk is jóval rosszabb, mint a kevesebb gyereket nevelt családokban, nem is beszélve a volt nyugati, EU- s országokhoz képest!!!!!     A magyarok nem élnek kb. 80 évig, mint a többi, volt nyugati EU-s országokban!!!!! Nálunk nem indokolt a 65 éves nyugdíjkorhatár!!! Hiszen a Ratkó-korszak születéskor várható élettartama 63-65 év!!!!!! Meg kell nézni a KSH adatait!!!  Sokan meghalnak, öngyilkosok lesznek közülünk sajnos, egész életünk csak küzdelemből állt, és áll még mindig!!!

 

(3) A nõk és a férfiak egyenjogúak. 

(4) Magyarország az esélyegyenlõség megvalósulását külön intézkedésekkel segíti. 

(5) Magyarország külön intézkedésekkel védi a gyermekeket, a nõket, az idõseket és a fogyatékkal élõket.

 

Miről beszél, hogy nők és férfiak egyenjogúak! A mi korosztályunkban még a nők dolgoztak sokkal többet! Mi dolgoztunk és mellette neveltük a gyerekeket, és a házi munka is ránk szakadt!!!! A mi korosztályunkban még a férfi nem vett részt a gyerek nevelésben és a házi munkában!!!  Ezért követeljük vissza a nőknek előzőekben járó  5 év korkedvezményt a férfiakkal szemben!!!

 

XIX. cikk  (1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség,  rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar  állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.    

 

Itt is miről beszél! Munkanélkülivé teszi az embereket ( nem én akarok munkanélküli lenni, a mindenkori kormány tesz azzá!!!), és, ha kb. 60-70 ezer forint havi kereset (egy főre kb. 35 ezer forint jut!) van, már nem jogosult semmiféle állami, önkormányzati segélyre, támogatásra!!!!    

 

(2) Magyarország a szociális biztonságot az (1) bekezdés szerinti és más rászorulók esetében a szociális intézmények  és intézkedések rendszerével valósítja meg.  (3) Törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevõ személynek a közösség  számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja.

 

A fentiek itt is igazak!!!   

 

 (4) Magyarország az idõskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami  nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények mûködésének lehetõvé tételével  segíti elõ. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nõk fokozott védelmének követelményére  tekintettel is megállapíthatja.

 

Miről beszél, amikor a nőket rosszabb helyzetbe hozta a változtatással, hiszen mi többet dolgozunk, mint a férfiak!!!!  Munka mellett gyerek nevelés, házi munka, férjünk sorkatona volt (ez idő alatt egy keresetből éltünk!), annak idején még szombaton is dolgoztunk, a férjünket ki kellett, ki kell még mindig szolgálni!, tűrni kellett, kell a házasságon belüli testi-lelki terrort a mai napig!!! Meg lehet nézni, hogy a Parlamentben egyes férfinak mondott  valakik, hogyan beszélnek a házasságon belüli erőszakról!!! El lehet képzelni,  hogy otthon zárt ajtók között mit művel!!!     Itt is követeljük, hogy a korosztályom is nők esetében 55 évesen, 35 évi  a férfiak pedig 60 évesen, 40 évi szolgálati idővel nyugdíjba mehessenek, mivel a "Ratkó-korszak" szülöttek születéskor várható élettartama 63-65 év!!!!!     MI IS SZERETNÉNK EGY 8-10 ÉVET NYUGDÍJBAN TÖLTENI!!! ÉS NEM TEMETŐBE MENNI, A MOSTANI 65 ÉVES NYUGDÍJKORHATÁRRAL!!!!!

 

XXII. cikk  Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést  mindenki számára biztosítsa.  

 

Miről beszél, rendszerváltás után is a rosszabb anyagi helyzetben lévőkön nem segítettek, és a bankok kezére játszották a lakásokat!!!  A mostani adósságkezelés a frank hiteleseknek is csak a tehetősebbeknek érte meg, akik ki tudták fizetni a hiteleket!!!   

 

 (ezt csak tájékoztatásképpen másoltam ide)

 

  Az Alkotmánybíróság 

 

24. cikk  (1) Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfõbb szerve.  (2) Az Alkotmánybíróság  a) az Alaptörvénnyel való összhang szempontjából megvizsgálja az elfogadott, de ki nem hirdetett törvényeket;  b) bírói kezdeményezésre felülvizsgálja az egyedi ügyben alkalmazandó jogszabálynak az Alaptörvénnyel való  összhangját;  c) alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja az egyedi ügyben alkalmazott jogszabálynak az Alaptörvénnyel való  összhangját;  (3) Az Alkotmánybíróság  a) a (2) bekezdés b), c) és e) pontjában foglalt hatáskörében megsemmisíti az Alaptörvénnyel ellentétes jogszabályt  vagy jogszabályi rendelkezést;  Az alapvetõ jogok biztosa  30. cikk  (1) Az alapvetõ jogok biztosa alapjogvédelmi tevékenységet lát el, eljárását bárki kezdeményezheti.  (2) Az alapvetõ jogok biztosa az alapvetõ jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy  kivizsgáltatja, orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményez.    

 

NEMZETI HITVALLÁS  Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttmûködésre törekszünk a világ minden nemzetével.  Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.  Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttmûködve bontakozhat ki.  Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvetõ értékei a hûség,  a hit és a szeretet.  Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye.  Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.  Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése.

 

  XX. cikk  (1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.  (2) Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élõlényektõl mentes  mezõgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a munkavédelem  és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint  a környezet védelmének biztosításával segíti elõ.

 

Egészséghez való jog???? Ehhez csak annyit, hogy egy életen át fizettük a járulékokat, adókat, több éven keresztül a szuper bruttó fizetésből!!!, és most munkanélkülivé tesz, és mivel egy főre eső jövedelem több, mint kb. 34 ezer forint az önkormányzat még az egészségügyi hozzájárulást sem fizeti az önkormányzat (bezzeg az ügyintéző felhívja a figyelmet, hogy ha nincs fizetve a hozzájárulás, az orvoshoz ha megyünk, neki kötelessége jelenteni a nem fizetést a NAV felé, az meg megbírságol)!!!!!!!   Nem tudunk orvoshoz menni, nincs érvényes TB kártyánk, de igaz, ha lenne is, a gyógyszert úgy sem tudnánk kiváltani!     Csak leírom, hogy nálunk az összkereset kb. 60-70 ezer forint, ketten élünk belőle!!! (elnézést, de több száz ezren élnek hasonló körülmények között, de csak az én bevétel-kiadásomat tudom itt leírni) 

 

Ebből fizetni kell:  

BKV bérlet                                                                                                                                                        10.000 Ft

villany                                                                                                                                                                19.000 Ft

viz-csat. (ebben az évben a szennyvíz-szippantás megszüntetés miatt kb. 4-szeresére nőtt)

15.000 Ft

egy PB gázpalack, főzéshez

6.000 Ft

szemétszállítás                                                                                                                                                  3.500 Ft

tüzelő(fa 6 hóra kb.300.000FTt, éves szinten 1 hóra 25 ezer Ft)                                                            25.000 Ft                                                              

 összesen: 78.500 Ft

 

És még az élelmiszer, tisztítószer, tisztálkodási szer, ruha, cipő, bank hitelek törlesztése, gyógyszerek kettőnknek,nekem a munkakereséssel kapcsolatos kiadások posta, nyomtatás, fénymásolás, internet, erkölcsi bizonyítvány, BKV jegyek, telefon, alkalmanként fodrász, stb. Nem beszélve, ha valami rendkívüli kiadás még közbejön!!!   Így élünk, akarom mondani vegetálunk mi Ratkó-korszak szülöttek!!!!!   Ja és ebből kellene fizetni a kb. 7 ezer forint egészségügyi hozzájárulást!!   Szép kilátások!   Egyenlőre ennyit tudtunk összeszedni.     Várjuk válaszukat, hogy ki tud rajtunk segíteni!!!   Egy hazájában kisemmizett, kirekesztett, nincstelenné tett korosztály!  

 

Köszönjük Ratkó-korszak szülöttek