20 hetes terhesen kiraktak a munkahelyemről

Szép napot Mindenkinek! 

 

Röviden a történetem: Egy Budapesti kórházban dolgoztam 2012 április óta határozott idejű szerződéssel tudtak csak felvenni de ígéretet kaptam, hogy véglegesítenek a próbaidő után. Közben Ápolási igazgató csere volt. És persze nem történt véglegesítés. Én is elmentem sajna efelett teltek a hónapok és hihetetlen meglepetésként ért 37 évesen hogy babát várok hisz azt mondták nekem nem lehet. Persze rögtön az volt hogy mindenáron  de megtartom. Közöltem a munkáltatómmal (sajnos) hogy kismama vagyok de nem szeretnék táppénzre menni hanem csak könnyitek munkát szeretnék kérni, amit meg is kaptam.

 M3.jpg

Egyszer csak behívott a főnővér hogy ő ugyan megírta az ápolási igazgató asszonynak, hogy meghosszabbítja a szerződésem vagyis átrak egy másik állásra mert amin én vagyok az egy kismamáé akinek 2013 07.08 án lejár a gyes és szeretne visszajönni, de az mivel tudta hogy kismama vagyok vissza dobta a papírt és azt mondta írja meg újra hogy nem áll módjában meghosszabbítani a szerződésem .

 

Ekkor 2 kérvényt is írtam az igazgatás felé hogy 20 hetes vagyok és kérném hogy legalább a szülésig had maradjak a kórház dolgozója. Válasz írásban nem jött semmi és szóban is annyit mondott nem áll módjában és pont.Persze azóta is folyamatos nővérhiány ill felvétel van a kórházban.Így sajna  2013 07.08 án leszámoltam és most 1 hónapig sehol nem tudok jelentkezni mert ha most elmegyek munkanélkülire pont szülésre nem leszek biztosított. És persze munkát se kapok sehol mert már látszik a terhességem.

 

 Köszönöm hogy, leírhattam.

 

Üdv egy kismama.