Felfoghatatlan munkabeosztás

Tisztelt Munkahelyit()error blog!  

Az egykoron Leninvárosnak nevezett városban, olyan munkahelyen dolgozom, ahol 12 órás munkarend van, néha azonban előfordul, hogy csak 8 órás egy műszak. Ez általában 2-3 havonta egyszer fordul elő. Most egy olyan, számunkra el és felfoghatatlan beosztást sikerült elkészíteni a cégnek, hogy 14-22-óráig dolgozunk az első napon (a háromból), majd ezt követően 6-18-óráig a második és harmadik napon. Én többed magammal több, mint 1 (40 km) órás buszozást követően jutok el a munkahelyemre, műszakváltás előtt mintegy 45 perccel, de van aki  1,5-2 órát is utazik, csak azért, hogy eljusson a munkahelyére.

images.jpg

A kérdésem az volna, hogy ez a műszakbeosztás nem ütközik-e valamilyen törvényi előírásba. Sokan targoncát vezetnek, vagy egyéb olyan műszaki berendezést működtetnek a műszakban, ami úgy is nagy figyelmet igényel, ha az ember kipihent. A dolgozók nagy része háborog, de félnek, ugyanis sokan csak határozott idejű szerződéssel rendelkeznek, de akinek határozatlan idejű a szerződése, az sincs nagyobb biztonságban.

Ez a beosztás több száz dolgozót érint. Mit lehet ebben az esetben tenni?  

Tisztelettel: József

Kedves József!

 A munkaidő beosztása álláspontom szerint nem ütközik törvénybe, ugyanakkor ilyen esetben lehet kérni az üzemanyagnorma szerinti útiköltség térítést - helyközi vonatjegy, illetve autóbuszjegy 90%-a helyett -, figyelemmel arra, hogy nincs, vagy nem megfelelő a tömegközlekedés a munkaidő ilyen jellegű beosztása esetére.   

Üdvözlettel:  Erynnis