Karácsonykor pénz nélkül

Önnek is van egy története? Kirúgták, megalázták, vagy az 50. interjún is elutasítottak? Zaklatja a főnöke, esetleg az alkalmazottaival akadtak problémák? Írjon nekünk! munkahelyiterror@gmail.com

 

Sziasztok!

 

Adott egy cég, ahol a férjem dolgozik évek óta. Semmi gond és probléma nem volt az utóbbi fél évig, amikor elkezdtek elcsúszni a fizetések utalásával. Eleinte ebből nem származott nagy problémánk, mert csupán 2-3 nap volt a késedelem. Indoklásuk szerint nem arról van szó, hogy rossz gazdasági helyzetbe került a cég, mindössze technikai okokról van szó, legyenek türelmesek az ott dolgozók. Mi türelmesek is voltunk a férjemmel, ezeket a pár napokat pedig ki lehetett bírni.

 

Most, decemberben azonban beütött a krach, a 2-3 napból egyelőre úgy tűnik, jóval hosszabb várakozás lesz. Legutóbb tegnap, azaz pénteken hozták szóba, a cég vezetése pedig még mindig türelmet kértek, holott már 19-e volt és nem december 5. Vagyis két héttel az esedékes határidőt követően még mindig nem kapta meg a férjem és jó néhány kollégája a fizetését és Karácsony előtt már nem is fogják, leghamarabb, már ha ezúttal nem csúsztatják el ismét a kifizetést, akkor 29-én érkezhet meg a pénz.

 home-alone-home-alone-30911985-1024-768.jpg

 

Gondoljátok végig. Nyakunkon a Karácsony, itt a 2 kisgyerkőc, a rokonok és családi barátok a meghívásokkal, mi pedig azt sem tudjuk, kit és hogyan mondjunk le és hogyan oldjuk meg, hogy a gyerekek ne csalódjanak nagyot. Igaz, én is dolgozom, de egyrészt jóval szerényebb a fizetésem, mint a férjemé, másrészt egy fizetésből kijönni alapból lehetetlen, nem hogy a karácsonyi időszakban.

 

Egy biztos, nagyon szerény lesz a Karácsony és az is csak a gyerekeknek. A férjemmel egymás közt amúgy sem csinálunk nagy felhajtást máskor sem, de a gyerekek és a rokonok, barátok más elbírálás alá esnek. Sajnos ezúttal máshogy lesz. Hitelt nem vehetünk fel, kölcsön nem kérhetünk, így hát próbáljuk kihúzni 29-ig, hátha végre nem csak ígérgetnek majd, hanem végre fizetnek is. Ha nem, akkor ötletem sincs, mihez kezdünk. De azért a remény hal meg utoljára! Szebb Karácsonyt mindenkinek!

 

Eszter

 

HIRDESSEN SZINTE INGYEN A MUNKAHELYI TERROR BLOGON!

 

index_13.jpg