Behúztak a csőbe és kirúgtak

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!

 

Tisztelt Munkahelyi Terror!

Tanácsot szeretnék kérni Önöktől.

Pénteken kirúgtak a munkahelyemről.Ez a cég, nevezzük A-nak, felvásárolt egy sokkal kisebbet, ez legyen B. Én B helyen 2001 decembere óta dolgozom X munkakörben. Amikor A felvásárolta B-t, a pozícióm megmaradt, de B vezetője kikezdett, mert szabad kezet kapott, és kigolyózott, figyelmeztetést adott, mely vádak szakmailag teljesen alaptalanok voltak, és mint utólag kiderült, azért, hogy felvegye XY-t, aki egy évvel ezelőtt önként és dalolva felmondott, és ment el erről a B helyről. Én panaszt tettem A vezérigazgatójánál, hogy a vádak személyes okokra vezethetők vissza, és persze akkor még nem tudtam, hogy az egész arra megy ki, hogy ezt az XY-t felvegyék a helyemre. A vezérigazgató azt tanácsolta, keressek állást. Két hétre rá ez a vezérigazgató egy állást ajánlott A-n belül, egy többnyire olyan pozíciót, amiben B helyen is voltam, és mint kiderült, jól behúzott a csőbe, mert közel sem arról volt szó. Pl. több millió Ft-os salesmunkát vártak el, de ezt sem közölték. Én örömmel mondtam igent, és már másnap ki is léptettek, és a munkaadóm "hivatalosan" A lett.

fired_1.jpg
December 1-jével. Szerződést nem kaptam. Bár a feladatokat átadták, én már akkor láttam, hogy vesztes helyzetben vagyok, mert ez a pozíció nem az, amit ígértek. Nem mertem felmondani, lévén egyedül nevelem és tartom el a kisfiamat, illetve bíztam abban, hogy helyt tudok állni. Kiderült én vagyok egy év alatt a 4. ebben a pozícióban, mert senki sem bírta ezt a helyet. Közvetlen elődöm felmondott úgy, h nem volt új állása, a korábbiak pedig áthelyeztették magukat. Semmilyen támogatást nem kaptam ehhez a sales munkához, januárban elővettek, és méltatlanul nekem estek, az új kisfőnököm és a HR-es(!) Én ekkor már másodjára kértem, hogy adják oda a szerződésem és a munkaköri leírásom. Másnap megkaptam, de nem vihettem el. Ez egy próbaidős szerződés volt, és február végéig volt érvényben. Sajnos aláírtam, holott nem kellett volna, hiszen tkp. 14. éve dolgoztam akkor már a cégnél, amit felvásároltak, igaz, más pozícióban.

Ilyenkor számít a 14 év? Láthatóan másvalakit akartak felvenni a helyemre, és behúztak a csőbe, és egy olyan pozíciót ajánlottak, amiben eleve nem tudok megfelelni (pl. túlórával lehet elvégezni a napi feladatot, én meg egyedül nevelem a 7 éves kisfiam, lehetetlen az elvárásoknak megfelelni stb.)

Február 13-án, pénteken a vezérigazgató indoklás nélkül felmondott, közös megegyezést ajánlott, én elfogadtam, de ahogy a papírjaimat nézem, nem írtam alá olyasmit, hogy felmondtak volna, és közös megegyezés meg ilyesmik.

Igaz-e, hogy az A-nak nem lett volna szabad próbaidőre felvenni, holott 14. éve dolgoztam már akkor az általa felvásárolt B-ben, illetve hogy jogellenesen szüntették meg a munkahelyemet?

Van-e alapos indokom Munkaügyi Bírósághoz fordulni?

Válaszukat előre is köszönöm:

 

1.png

 

Első lépés a munka világába!