Egészségügyileg alkalmatlan vagyok

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!

 

Tisztelt Címzett!

 

A munkaszerződés szerinti munkakörömre orvosilag alkalmatlan vagyok, ezért a cégvezető addig küldött ilyen-olyan munkaköri alkalmassági vizsgálatra munkaidőn kívül, hogy megelégeltem ezt és én mondtam az orvosnak, hogy nyilvánítson alkalmasnak és nem fellebbezek a II. fokon. Erre 2014. december 11-től átirányítottak ebben a munkakörbe 2014. december 31-ig.

 

2015. január 5-én jelentkeztem megint a munkáltatói jogkört gyakorló vezetőnél, aki 8 órakör közölte, hogy 60 napra a cégvezető átirányított megint abba a munkakörbe, amiben orvosi alkalmasságot állapítottak, meg és amiben foglalkoztattak 2014. év decemberében is átirányítva. Az átirányításról szóló határozatot arásba foglalva délutánra ígérték, amit tanúk előtt elfogadtam. 2015. január 7-én rákérdeztem az írásbeli átirányításra, amiről a munkáltatói jogkört gyakorló főnököm nem tudott nyilatkozni, hogy miért nem küldték még ki számomra.

 il_fullxfull_105929993.jpg

Azóta táppénzen vagyok, de 2015. február 13-án a munkáltatói jogkört gyakorló főnököm telefonon felhívott, hogy nála van az átirányításról szóló papír már régóta, csak elfelejtette nekem átadni a sok teendője mellett. Bementem aznap és átvettem, amiben meglepődve láttam, hogy az átirányítás ideje 2015. január 5-től szól 2015. április 3-ig, vagyis 89(!) napra és ebben a levélben már az előzőben (2014 decemberi átirányításról szóló) nem említett Kollektív Szerződésre is hivatkoznak, ahol megváltoztatták a naptári évre vonatkozó átirányítási időt max. 44 munkanapról ill. 354 óráról 66 napra ill. 528 órára a nekem szóban közölt időpont után, de hivatkoznak a Munka Törvénykönyv 53.§-ra is a Kollektív Szerződés mellett. Én a Mt. 53.§-ában továbbra is naptári évenként 44 munkanapra vagy max. 354 órára szóló átirányításra találok utalást.

 

Törvényes-e a munkáltatóm általi ilyen átirányításról szóló határozata és mit tudok tenni ellene illetve mit kel csinálnom, hogy ne csináljak törvénytelenséget?

 

Meddig kötelezhetnek a munkahelyre bejárásra azután, hogy az átirányítás lejárt és a munkaszerződés szerinti munkakörömben orvosilag alkalmatlan vagyok? Mit tegyek?

 

Köszönettel és tisztelettel: Zoltán 

 

1.png

 

Első lépés a munka világába!