Munkahelyi (T)error

2013.júl.07.
Írta: Despota 163 komment

Több ezer biztonsági őr dolgozik embertelen körülmények között

Tíz éve elmúlt,hogy úgy gondoltam biztonsági őrként keresem meg a kenyérre  valót a családomnak és magamnak. Egy évtized alatt két felső kategóriás fővárosi irodaházban dolgoztam. Az első évek jól teltek.Elég jól lehetett keresni és előre is lehetett lépni a ranglétrán.Ami viszont az utóbbi öt-hat évben történik az katasztrofális! A fizetésem kevesebb mint amivel tíz évvel ezelőtt felvettek.Fizetett szabadság nincs ezért  nem tudom kipihenni magam évek óta.Pedig havi 240 óra a minimum amit ledolgozok.Az egészségem persze megsínyli.Sorban jönnek elő a nyavalyák,de ezzel sem tudok mit kezdeni mert,betegállomány sincs.Egyszer nem tudtam dolgozni egy hónapig mert,kórházba kerültem.Arra  a hónapra egy fillért sem kaptam.

 biztonsagior.jpg

Pedig rendesen leadtam a szükséges papírokat.Mikor bementem a Tb-hez ők nem is tudtak az egészről semmit.Másolatokat kellett beadnom a kórházi és táppénzes papírokból és ígérték kivizsgálják az ügyet. Ez négy éve volt.Se kivizsgálás sem kifizetés nem volt. ja majd elfelejtettem amikor vittem a papírokat a hivatalba megkértem az ügyintézőt nézze már meg,hogy egyáltalán fizetnek-e utánam járulékot? Egy olyan cég nevét mondta ami már akkor két éve nem is létezett. Amikor ezt jeleztem neki azt válaszolta ne törődjek vele a lényeg,hogy a rendszer szerint jogosult vagyok az ellátásra. Mostanában meg az lett a divat,hogy két havonta másik céghez jelentenek be,de úgy,hogy az ügyfél kaput nézve tudom meg. Járulékokat nem fizetnek.Jeleztük ezeket a problémákat mi már a kamara a szakszervezet felé ,de még csak válaszra sem méltattak.Irigykedve nézem az olyan szakmákat akik már akkor is utcára vonulnak ha a béremelésük nem követi az inflációt! Idén két munkatársam az adóhatósággal csináltatta meg a bevallását.

 

Kijött,hogy tavaly egy hónapot voltak bejelentve. Jelezték a NAV-nak,hogy itt gáz van,de semmi sem történt. Én magam már megkerestem a Belügyminisztériumot is ,de mintha meg sem tettem volna. Senkit nem érdekel,hogy mi történik ebben a szakmában. Közben pedig elvárják a tökéletes munkavégzést. Szó szerint milliárdos értékekért kell felelnünk a nap 24 órájában nem beszélve az ember életekről.Az emberekben az a kép él rólunk,hogy nagydarab,kopasz emberek állnak a szórakozóhelyek ajtajában és eljátsszák a Rambo-t. Pedig ma már egy vagyonőrnek érteni kell a tűzvédelemhez a felvonókhoz a riasztó rendszerekhez a hűtő-fűtő berendezésekhez és nem utolsó sorban az emberi lélektanhoz. Mindezt havi 240 órában szabadság,fizetett ünnep és mindenféle pótlékok nélkül. Nappal és éjjel,hétvégén vagy épp karácsonykor. 105 ezer forintért amit még örülhetsz ha megkapsz. Sok mindent tudnék még írni,de már így is sok lesz a panaszból.Ebben az egészben az a legrosszabb,hogy ez nem az én problémám.

 

Nagy kockázatot nem vállalok ha azt mondom több ezer biztonsági és vagyonőr dolgozik így. Nyilván felmerül a kérdés ,hogy miért nem lépek ki? Sajnos a válasz is egyszerű azért mert, a semminél ez is több. Vidéki vagyok és sok ismerősöm évek óta nem kap semmilyen munkát. Még a végén kiderül,hogy szerencsés vagyok?

Nyerj mozijegyet - A magányos lovas

Mivel már elég régen nem örvendeztettünk meg benneteket semmiféle játékkal, épp itt volt az ideje, hogy változtassunk ezen. Lassan már mindenki tudja, hogy bizony páros mozijegyeket sorsolunk ki a legaktívabb olvasóink között, ezúttal is erről lesz tehát szó, ismét egy remek filmet nézhetnek meg velünk , akik időben helyes megfejtést juttatnak el hozzánk . Hogy melyik filmről van szó? A magányos lovas július 10. budapesti vetítésére juthatnak el a szerencsések. Mit kell érte tenni? Egy egyszerű kérdésre válaszolni és a helyes megfejtést eljuttatni hozzánk a munkahelyiterror@gmail.com címre.

 

ML_B1_Kettenjönnek_12V_kicsi.jpg

Kérdés: Hol van bárja a film főszereplőjének, Johnny Deppnek?

 

A jó válaszokat július 7. éjfélig várjuk! Sok sikert!

 

A magányos lovas (12)

 

WALT DISNEY STUDIOS, JERRY BRUCKHEIMER FILMS

 

Műfaj:        színes, szinkronizált, amerikai kalandfilm

Korhatár-besorolás:                12

Magyarországi premier:            2013.07.11.

 

Szereplők:Johnny Depp, Armie Hammer, Helena Bonham Carter, William Fichtner, Tom Wilkinson, Barry Pepper, James Badge Dale és James Frain

Rendező:Gore Verbinski

Írta:Ted Elliott, Justin Haythe, Terry Rossio

Producer:Jerry Bruckheimer

Társproducer:Eric McLeod, Chad Oman, Mike Stenson

Fényképezte: Bojan Bazelli

 

Johnny Depp és Armie Hammer főszereplésével készül a Walt Disney Studios és a Jerry Bruckenheimer Films közös produkciója. A klasszikus mese izgalmas újragondolásának rendezője Gore Verbinski, a producer Jerry Bruckheimer. A The Lone Ranger egy izgalmas akcióval és sok humorral fűszerezett kalandfilm, melyben a hírhedt maszkos hőst friss, mai szemlélettel keltik életre az alkotók. Tonto, az amerikai bennszülött harcos (Johnny Depp) számba veszi a korábban elmondatlan történeteket, amelyek a törvény emberét, John Reidet (Armie Hammer) az igazság jelképévé tették, miközben a nézők, mintha nagy meglepetések és humoros zsörtőlődések elszabadult vonatán ülnének, szemtanúi lehetnek annak, ahogy a két valószínűtlen  hős megtanul együtt dolgozni a kapzsiság és a korrupció elleni küzdelmük során.

 

Jegyzetek:

 

  • A The Lone Ranger Gore Verbinski és Johnny Depp ötödik közös produkciója. A Karib-tenger kalózai-trilógia mellett Depp kölcsönözte a címszereplő hangját Verbinski Oscar-díjjal jutalmazott animációs filmjében, a Rango-ban.
  • A film hatalmas költségvetésből készül, jelenleg 215 millió dollárra tehető a büdzséje, így a 2013-as év egyik legnagyobb mozis durranását várják tőle.
  • A filmet Coloradóban, Új-Mexikóban és Texasban forgatják le.
  • A női főszerepre Jessica Chastain (A segítség, Az adósság, Az élet fája) és Abbie Cornish (Csúcshatás, Álomháború) is esélyesek voltak, ám végül a náluk kevésbé ismert és eddig csak tévésorozatokban feltűnő Ruth Wilson lett a befutó.
  • A szereplőgárda összesen hét Oscar-jelöléssel büszkélkedhet (Johnny Depp: 3, Helena Bonham Carter: 2, Tom Wilkinson: 2).
  • A magányos lovas figurája először egy 1933-as rádiójátékban tűnt fel, majd a nagy sikerre való tekintettel egy szintén sikeres tévésorozatot is forgattak belőle, amely 1949 és 1957 között futott. Azóta képregény és mozifilm műfajában is többször feldolgozták már.

 

Magyarországon forgalmazza a Fórum Hungary Kft.

 

Fegyelmit kapunk, mert dohányoztunk

Tisztelt Mt!

 smoking-acne.jpg

Ma kimentünk cigizni egyik munkatársammal a dohányzóba és a főnökünk utánunk jött és közölte, hogy fegyelmit kapunk, mert kettesével mentünk dohányozni...Állítólag már közölte velünk, hogy egyszerre csak egy ember járhat,amit nem tudom mire véljek.Lehetséges ez?Mindent megtehet az ilyen?

 

Azt várom mikor mondja meg, hogy mikor mehetek wc re....Azt írta (röviden), ha még 1 írásbeli figyelmeztetést kapok 6 hónapon belül, akkor okot adok a kirúgásomra és az volt az első ok, hogy ''helytelen munkavégzés'', pedig csak dohányozni mentem ki.

 

Zs.

süti beállítások módosítása
Mobil