Ameddig elkezdenek özönleni a levelek itt egy történet V. Andreáról:

V. Andrea 33 éves. A kisfia alsó tagozatos iskolás, a kislánya még óvodás.
Közgazdasági szakközépiskolában érettségizett. Érettségi óta több munkahelyen és munkakörben dolgozott, mindegyikből profitált valamit. Alapszinten tud angolul és németül is megérteti magát. A legjobban a titkárnői, asszisztensi munka érdekelné, ahol szükség van az élettapasztalatára, jó modorára és leleményességére. Az a tapasztalata, hogy a titkárnői állások nem mindig csak az irodai munkára korlátozódnak.

Ahol meg korrekt a munkaadó, ott nem harminc éven felüli hölgyet keresnek, akinek még két gyereke is van! Az alapvető probléma mindig a két gyerekkel volt a munkaadók részéről. Valahogy Andreának mindig az volt az érzése, hogy aki a munkaadói oldalon ült, azt talán nem is anya szülte, de legalábbis árva gyerek. 
 

Két gyereke összesen nem volt annyit beteg, mint más gyerek egyedül. Egy remek szomszéd néni segítségével kitűnően meg tudnák oldani, ha mégis betegek lennének a gyerekek, vagy szünet van az iskolában.
Sajnos a munkaadói oldalt ez sem hatja meg! Bármennyire fel van készülve az interjúkra, Andreát mindig zavarba tudják ejteni a következő kérdések:

- Mit tesz, ha valamelyik gyereke éjszaka belázasodik? Hogy tud reggel 8-ra munkába jönni?
Erre épeszű ember természetesen azt válaszolja, hogy ellátja a gyereket, megszervezi a felügyeletét és rohan a munkába. Jó szervezéssel még a 8 órai munkakezdést sem kési el! Sajnos ez sem jó válasz, mert a munkaadó a következőt válaszolja:
- Nagyon sajnáljuk, de betegség esetén biztos egész nap a gyerekre fog gondolni, és nem tud megfelelően a munkájára koncentrálni!
Ez részben igaz: egy anya már csak ilyen. Ha beteg a gyereke, akkor bizony rá fog gondolni! De hol van az megírva, hogy attól ő még nem tud a munkájára koncentrálni?
Ez az egyik legdurvább élménye volt Andreának, de az elutasítás oka mindig a két gyerek volt; vagy egyenesen megmondták a szemébe, vagy burkoltan céloztak rá.

Ahogy Andrea fogalmaz, hálát ad a sorsnak, hogy gyerekei nem kiemelkedően tehetségesek valamiben. Ezt rögtön meg is magyarázza: tudniillik, akkor nem csak hetente kétszer szaladna edzésre a kicsikkel, de talán minden napra jutna valami külön óra is!
Andreát az is teljesen felháborítja, hogy az általa áhított állásokban (tisztelet a kivételnek), körmöt reszelő huszonéves dekoratív babák ülnek. Akikkel reprezentálni ugyan lehet, de nem kell ahhoz főkönyvelőnek lenni, hogy az ember ki tudja számolni, mennyi kárt okoznak az ilyen lányok egy cégnek a nem megfelelő hozzáállással, illetve az érdektelenségükkel!