A külföldi munkavállalás bizony nem mindig leányálom. Erről mesél nekünk ma Timi.

Kellemes hétvégét Mindenkinek!

Természetesen továbbra is várjuk a leveleket a  munkahelyiterror@gmail.com címre (örömmel jelenthetem hogy sok-sok üzenetet kapunk, ezért előfordulhat, hogy csak néhány nappal a levél megérkezése után publikáljuk).

Kedves Szerkesztő!

 

Tavaly nyáron úgy gondoltam kiutazom Londonba nyelvet tanulni és egy kis pénzt keresni. Rengeteg barátom, ismerősöm dolgozott már kint, mindenki csupa szépet és jót mesélt az angliai állapotokról, gondoltam bele vágok. Nézegettem a hirdetéseket, végül felhívtam egy mára már megszűnt Au Pair ügynökséget, akik szinte pillanatok alatt találtak nekem egy angol családot. A feltételek fantasztikusnak tűntek, heti 80 font fizetés, a hétvége szabad, külön szoba, cserébe heti 25 óra gyermekfelügyelet és házimunka.

 

Megvettem a repülőjegyet és két héttel később már utaztam is. A család kint várt a reptéren, kocsival hazavittek, ismerkedtünk, beszélgettünk, minden  csodálatos volt, egészen az első munkanapig. Kiderül, hogy a heti 25 óra gyermekfelügyelet nem egészen valós szám, ugyanis több dolgom lesz a háztartással, mint a család szeme fényével (mellesleg a kis srác, George, nagyon aranyos volt). Mindez nem is zavart volna, minden problémázás nélkül rábólintottam a dologra.

 

Pénteken értek az újabb kellemetlen meglepetések. Munkaadóm, szabadkozva, sűrű bocsánatkérések közepette közölte, hogy sajnos csak három hét múlva tud fizetni, mert nem mennek túl jól a dolgok a családi vállalkozásnál, de ne izguljak, egyben kapom majd meg havi fizetésemet Mivel vittem magammal egy kevés pénzt az előre nem látható esetekre, nem estem kétségbe, de kissé gyanakodni kezdtem.

Ezen kívül saját szobámról is "le kellett mondanom", mert felvettek egy horvát lányt (Mutimira) szintén Au Pair munkára, akivel egyébként mai napig tartom a kapcsolatot, utólag cseppet sem bánom, hogy szobatársak lettünk.

 

A következő három hétben rengeteget dolgoztunk és megpróbáltuk jól érezni magunkat, ami többé-kevésbé sikerült is. Végre elérkezett a várva várt fizetés nap és vele a teljes csalódás.
A családfő a nekem járó 320 font helyett csupán 150 fontot rakott a borítékba, Mutimira pedig csak 100 fontot kapott. Amikor rákérdeztünk, hogy is van ez, elkezdett ordítani velünk, mindennek elmondott minket és kijelentette, hogy örlülhetünk, hogy ennyit is kaptunk...

 

Felhívtam édesanyámat és elmeséltem neki az egész történetet. Megpróbálta telefonon elérni az Au Pair ügynökséget, de nem sikerült neki, ezért úgy döntöttünk, hogy hétfőn hazajövök. Mutimira szintén a hazautazás mellett döntött.

 

Itthon aztán megkerestük személyesen az ügynökséget, de finoman szólva is elutasítóak voltak. Ahogy ők mondták, semmiféle felelősséget nem tudnak vállalni a történtekért, ha kártérítést akarok, vigyem a bíróságra az ügyet. Mivel alapvetően deficites volt a kis londoni kiruccanásom, a pereskedés pedig szintén költséges mulatság, inkább hagytuk az egészet...
Mindezt azért meséltem el, hogy mindenki okuljon belőle és ha külföldi munkavállalás mellett dönt, alaposan tájékozódjon előtte.

 

Timi