Egy havi mukáért 25 ezer forint

Kellemes hétvégét Mindenkinek! Következzen borzi története innen. A szerződében 90 ezer forint szerepelt, de hiába volt szorgalmas a munkavállaló, megfenyegették és végül 20 ezer forinttal szúrták ki a szemét.

A barátnőm kislánya egy cégnél helyezkedett el, munkanélküli után. Szerződése alkalmi megbízásra szólt, alkalmi munka könyvecskéjét hébe hóba vezették is. 90 ezer forintot írtak a szerződésébe.

 

Az első hónapban arra hivatkozva, hogy betanították, alig kapott valamit, mondván majd a következő hónapban. Szorgalmas leányzó, végig dolgozta a hónapot, hétvégén otthon, a számítógépen folytatta a munkát.

 

Tegnap kézhez kapta a fizetését. 10000 forintot. Amikor a főnökre rákérdezett, lerázta. Ezután azt merte mondani a főnöknek, hogy visszamegy a munkaügyi központba és elmondja, hogy járt. Ekkor a főnökből kitört az állat, ordított, fenyegetőzött, ha meg meri tenni, akkor rágyújtja a házát, mert tudja ám a címét. A lány elért az ajtóig, onnan mert visszaszólni. Azért ő mégis elmegy a munkaügyibe.

 

Ekkor hirtelen lehiggadt az úri ember. Visszahívta a lányt mára, hogy beszéljék meg az ügyet. Ma kapott még 15000 forintot.

 

Egy havi munkáért 25000 forint.........

 

Története biztos, hogy nem egyedi, a cég rendszeresen keres munkaerőt....Vajon miért????

 

Lesz folytatás, mert a munkaügyi központban biztos érdeklődve fogadják a történetet......

 

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni