A válságnak köszönhetően mindent megtehetnek
Péntek van és egy hozzászólás következik. ]{udarauszkasz állását a válságra hivatkozva szüntették meg, de kiderült, hogy kitúrták.
Nekem is hasonlo modon ert vegem a palyafutasom. Kamionoztam, es amint nagy autora ( 24 tonnasra) ultem, onnantol fogva folyamatosan olyan fuvarokat kaptam, ahol nem lehetett tartani a fogyasztasi normat, vagy pedig hetvegen dolgoztattak.
Fizetest kb. 3-40ezer ftal kevesebbet kaptam a tobbieknel, pedig ok sem voltak tulfizetve. Aztan februar 20an azzal ebresztettek fel, hogy most rogton menjek be a telephelyre, es pakoljam ki a kamiont.
Ket hetig azzal hitegetett utana a fonok, hogy a valsag stb miatt kevesebb a kiszallitas, ezert kuldott el. Csak azt hibazta el, hogy osszefutottam veletlenul a kollegaval, aki kiturt a munkahelyemrol, az apja mar elotte is ott dolgozott a cegnel.
Kozos megegyezessel mondott fel, lehet itt valamit tenni? Mindenesetre kivancsi lennek, hogy lehetne elovenni, visszaszivatni oket.
Az a baj, hogy a valsagnak koszonhetoen MINDENT megengedhetnek maguknak, de ez balul is elsulhet, mert ha veletlenul a valsagnak vege lesz, akkor az is atgondolja a munkahelyet, akit meg nem rugtak ki onnan.
Es akkor remelem, nem talal maganak sofort.
Tavaly nyaron mar egy rakas kisautoja sofor nelkul volt, mert egyszeruen hire van a cegnek.
A mosonmagyarovari fuvarozo cegek amugyis egy nagy maffia, kartellbe tomorultek, foleg, ami a bereket illeti.
Hogy a munka torvenykonyvet ez mennyire serti, azt csak sejtem.
Az egyik kisceget megfenyegettek par eve, hogy ha nem csokkenti a soforjei fizeteset, akkor nem is kell tobbet fuvaroznia, mert nem kap fuvart.
Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni
Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterror.jog@gmail.com címre várja Erynnis.